Szerző: HP | jan 17, 2015
D. Nagy Éva küldte az alábbi anyagot, melyet három nappal ezelőtt a Nürnbergi Nosztalgia Klub összejövetelén ismertetett.
“Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerű alkalmazkodás.
A társadalmi törvény nem összessége, hanem eredője, az egyéni törvényeknek. A legtöbb ember magántörvénye eltér ugyan a társadalmi törvényektől, de nem olyan mértékben, hogy ne tudna alkalmazkodni hozzá. Aki alkalmazkodik, azt hívják normálisnak.
A legtöbb ember számára könnyű az alkalmazkodás: vagy azért, mert egyénisége nagyjából megfelel a társadalmi követelményeknek, vagy azért, mert nincs egyénisége.
Akinek van az vagy össze tudja egyeztetni a társadalom összegyéniségével vagy nem. Ha igen, akkor önként alkalmazkodik, tehát lehet szabad. Ha nem, akkor kényszerűen alkalmazkodik vagy fellázad. Ebből a lázadásból támadnak a forradalmárok, az újítók, a reformerek, alkotó művészek és tudósok. Mindazok akik újat adnak az emberiségnek. Csakhogy nem minden egyéniség egyben alkotó tehetség. Közepes tehetségű egyéniségekből lesz a különc, a diletáns, a magányos farkas, a lázongó, a megszállott, talán remete is. Nem elmebeteg, de nem is normális a szónak abban az értelmében, hogy olyan mint a norma, vagyis mint az átlag, mint mindenki más.“
„Normálisnak nevezzük, az olyan embert, aki a jelenlegi társadalom törvényei, szokásai, hagyományai szerint él. Aki erre nem képes, az abnormális: zavart elméjű vagy gyengeelméjű vagy bünöző. A társadalom fél azoktól akik a törvényeit nem tisztelik. Fél tőlük, börtönbe vagy elmegyógyintézetbe zárja őket.“
„Kettős ketrecben élnek az elmebetegek: egyiket ők építik a lelkük köré, a másikba a társadalom zárja a testüket. A maguk csinálta ketrec rácsait lebontani nehezebb, sokszor megoldhatatlan; a társadalom falait lebontani sem könnyű éppen, de legalább nem reménytelen. S ha ledönteni nem is, de megaranyozni a ketrecet! Ez is valami. Sőt – adhat-e az ember ennél többet? Végre is többé-kevésbé mindannyian ketrecben élünk. Talán a boldogság illúziója nem egyéb, mint a ketrec aranyos csillogása.”
– írja az Aranyketrec című regényében Benedek István, aki éppen ma 100 éve, 1915 január 17-én született.
Benedek István magyar orvos, író, művelődéstörténész, polihisztor, Benedek Elek unokája, Benedek Marcell fia, Benedek András öccse. Már gyermekkorában kitűnt írói vénájával, levelei jelentek meg nagyapja Cimbora című híres erdélyi gyermekújságjában, s ezek felhasználásával íródtak Benedek Elek jóvoltából „Öcsike nadselű gondolatai”.
1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten, ezt követően Csepelen volt kórházi orvos.
1945-47-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanított pszichológiát (kórlélektant) vezetőtanárként, professzorként. A magyar nyelvű oktatás megszüntetése után visszatért Budapestre, ahol 1948-ban az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosává nevezték ki, 1951-ben elmeorvosi szakvizsgát is tett.
1952 és 1957 között az intaházai munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatói posztját töltötte be. Itteni tapasztalatait és gyógyítási módszerét foglalta össze az Aranyketrec: egy elmegyógyosztály élete c. első kiadásban 1957-ben megjelent munkájában, amely számos kiadást ért meg, és valóban ismertté tette őt az orvosok és a téma iránt érdeklődők világában.
1957-58-ban internáltként élt, majd visszakerült Budapestre, ahol a 12. kerületi pszichoterápiás szakrendelést vezette 10 éven át, 1968 és 1971 között ugyancsak a kerületben a Tanács művelődési osztályának tanácsadójaként működött. A rákövetkező években szakíróként, lexikonszerkesztőként, szépíróként dolgozott, és számos értékes televíziós műsor elkészítése fűződik a nevéhez.
Az orvosok és művelődéstörténészek mellett, több íróhoz és költőhöz fűzte szoros barátság; házában lakott élete végéig Karinthy Frigyes fia, a költő Gábor.
Gyermektelenül hunyt el, vele megszakadt a három kiemelkedő magyar személyiséget adó Benedek família egyik ága, a Benedek Elekkel, Benedek Marcellal és Benedek Istvánnal jellemezhető ág.
http://cultura.hu/kultura/benedek-istvan-eletmuve/
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | jan 14, 2015
Viktor küldte az alábbi anyagot:
A jót inkább eltanulni kell, nem pedig megsemmisíteni, mondta Czeizel Endre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A genetikus szerint vizsgálható, hogy különböző kultúrából származó emberek milyen területeken tehetségesek, és milyeneken kevésbé. Mekkora szerepet játszik egy ember életében a környezet, a szorgalom, a munka, és mennyire határozza azt meg a tehetség, a zsenialitás. Mitől függ, hogy a talentum kibontakozik, vagy csak lehetőség marad.
Interjú Czeizel Endre genetikus és gondolkodóval:
http://www.atv.hu/videok/video-20141128-cz
Sorstalanság című Kertész Imre film:
https://www.youtube.com/watch?v=ILtOQONWXSA
Szerző: HP | jan 11, 2015
Fekete Nagy László írása
(Előszó a Színek és szavak című könyvhöz)
Rohan az idő és a mai ember versenyt fut vele. Időhiányban szenvedünk valamennyien olyannyira, hogy néha nincs időnk számadásra se. Miközben génjeink hajtanak a fajfenntartáshoz szükséges anyagi javak megteremtésére, sokszor nem vesszük észre azokat az embertársainkat, akik nem bírják a terheket, beleroppannak ebbe az őrült futamba, és szó nélkül tűrik vesztes létüket, Istenre bízva sorsukat. Bár ebben a túlhajszolt világban a magának élő ember képes megfeledkezni a társadalom által kiszorított hátrányos helyzetű társairól, hála Istennek, vannak felebarátaink, akik időt, erőt és anyagiakat áldoznak a rászorulók felkarolására. Az ő hívó szavuk nyomán ismerkedtem meg négy évvel ezelőtt egy jótékonysági célokkal rendezett bálon Horváth Piroskával, az erdélyi származású, Ausztriában élő festőnővel! Először festményeire figyeltem fel, majd megfogott az ő személyisége is, és ma már, szoros baráti kapcsolat fűzi egymáshoz családjainkat. Horváth Piroska a bál rendezőinek adományozott festményeinek árverezéséből összegyűlt pénzösszeget idős, tehetetlen embertársainak megsegítésére ajánlotta fel. A segíteni vágyás hozott össze bennünket akkor, és azóta minden évben találkozunk ezen a jótékonysági rendezvényen.
Ma már a kommunikáció modern eszközei lehetővé teszik az emberek közti kapcsolatok ápolását. Horváth Piroska internetes naplót vezet. Életnapló ez, amely a festőnő barátait tömöríti maga köré egy tarka csokorba, és amely olyan világot tár elém, ahol úgy érzem magam, mint egy lelki oázisban. A festőnő képei, irodalmi alkotások, életrajzok a művészvilág és a tudományok területéről, művek gazdag katalógusa, érdekes bejegyzések a napló tulajdonosa és a hozzá közel állók részéről teszik színessé a napló gyakran változó oldalainak arculatát. Itt, ebben a lelki oázisban ismertem meg M. Simon Katalin író- költőt is. Miért nevezem így ezt a tehetséges alkotót? Azért, mert rövid verseibe tömörített gondolatai mögött a figyelmes olvasó hosszabb lélegzetű prózába illő világot fedezhet fel, meséi és elbeszélései olvasása közben pedig a lírai költemények ritmusa és képvilága észlelhető.
Horváth Piroska és M. Simon Katalin felnőtt korukban találkoztak, és évekig ugyanabban az iskolában pedagógusként oltogatták nagy lelkesedéssel az ifjú nemzedék lelkébe az igaz, a szép és az emberség nemes tulajdonságait. Mert ember fiából embert faragni, ez az igazi művészi alkotás! És ha megkérdeznék tőlem, hogy a két művész különböző egyéniségében mégis találok-e közös vonásokat, hát azt felelném: Igen! Első sorban mindketten Erdély szülöttei, és pedagógusok. Közös vonásuk még az érzelmi gazdagság, az önkifejezés tömörsége, és ezek megvalósításának eszközei Horváth Piroska ecsetjéből a színek, M. Simon Katalin tollából meg a szavak. Közös bennük az is, hogy mindkettőjüket mestereik olyan fából faragták, amelynek közelében jól érzi magát az ember. De mindenek között kiemelem azt a közös vonásukat, hogy miután becsukták a katalógust és átadták a pedagógusi stafétát, tovább élt bennük a teremtő vágy és isteni kegyből kibontakozott bennük a megszólalásnak az a formája, amely művészi hajlamukról adott bizonyságot, megvilágítva számukra küldetésük kiteljesedésének útját.
Horváth Piroska festményei többségükben miniatűrök, de vannak nagyobb méretűek is! Festői stílusa egyedi, a képek tematikája gazdag. Virágfestményei, úgy sorakoznak, mint a gyermekcsemeték tanévnyitón osztályfőnökük vigyázó tekintete alatt. Rajtuk a virágok, mint egy-egy mosolygó gyermekfej. Tájképei, a festőnő barangolásai közben látott tájainak képzeletbeli, megjelenítése a vászon falán. A tavasz, a nyár az ősz és a tél élettel teli pillanatképek! Különböző az absztrakt festményeinek témaköre is, de lélekből fakadó gondolatcsermely mindahány. Festményeinek meleg, vidám színfoltjai bizakodással töltik be a szemlélők lelkét.
Simon Katalin gyermekekhez írott verseinek ritmusa, dallama és gazdag szókincse könnyen szállhat szájról-szájra a gyermekek világában. Meséinek szereplői viselkedésük, beszédük által példamutatók, egyéniségformálók. Prózáiban tanulságos életképekkel szembesül az olvasó és belekóstol a szerző ízes, finom humorral fűszerezett nyelvi világába.
E könyvben megjelenő versei mélyről feltörő tiszta forrásból fakadnak. A természet, oly közel áll a szerző lelkéhez, hogy gyakran azonosul vele, és ez által verseiben a természeti elemek emberi tulajdonságokat hordoznak, és emberi érzelmeket, gondolatokat közvetítenek.
Egyéniségének megfelelően Horváth Piroska alkotó munkájára jellemző a kötetlen stílus, míg M. Simon Katalin inkább a kötött versformát választja. Jelen kötetből kiemelném az „Új harmónia” kép- és verspárost, ahol a havas téli táj képe és a vers „Az élet e tisztaságban”, harmonikus egységet alkotnak, és együtt hangsúlyozzák a művészi páros lelki frisseségét.
Mint művészet kedvelő építészmérnök, meglepődtem, de ugyanakkor megtisztelve éreztem magam, amikor a szerzők megkértek, írjak tevékenységükről és megjelenő új könyvükről. Bár nem vagyok szakértője egyik műfajnak se, de szeretem a szépet és örömmel tettem eleget barátaim kérésének, miközben így gondolkodtam: Ahhoz, hogy az olvasó célba jusson, utat kell építeni neki. Én elvállaltam hát az út építőjének szerepét. A 60 évet betöltöttem és életemben most először tettem ezt, remélem a szerzők és az olvasók megelégedésére.
Temesvár, 2012
http://piroska.jimdo.com/könyvek/
Szerző: HP | jan 9, 2015
Pál Olga festménye:Vándormadarak holdfényben
Sokszor úgy érzem, hogy húzunk át az életen, mint vándormadarak, sok rémtől és démontól követve, melyek piros lábakon szállnak fel a mocsárból. Némelyek lezuhannak, vagy fejük a homokba dúgják, és visszamaradnak a csapattól. A Hold mellesleg egy nagyító tükör, mely torz arcokat mutat, ha belenézünk. Minden szögből és fényben mást reflektál.
***
Sára küldte az alábbi anyagot: Hol kezdődik a hideg:
+ 20°C A görögök felveszik a pulóverüket (ha megtalálják…)
+ 15°C A jamaicaiak bekapcsolják a fűtést (persze, ha van nekik).
+ 10°C Az amerikaiak reszketnek a hidegtől. Az oroszok a kiskertekben uborkát ültetnek.
+ 5°C Leheletünk már látszik. Az olasz autók felmondják a szolgálatot.
0°C Amerikában megfagy a víz. Oroszországban a víz sűrűbb lesz.
– 5°C A francia autók felmondják a szolgálatot.
– 15°C A macska ragaszkodik hozzá, hogy veled aludjon az ágyban. A norvégok előveszik a pulóverüket.
– 18°C Oslóban bekapcsolják a fűtést. Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára.
– 20°C Az amerikai autók nem indulnak el.
– 25°C A német autókat nem lehet indítani. A jamaicaiak kihaltak.
– 30°C A hatóságok napirendre tűzik a hontalanok kérdését. A macska a pizsamádban alszik.
– 35°C Túl hideg van ahhoz, hogy gondolkozz. A japán autókat nem lehet elindítani.
– 40°C A svéd autók felmondják a szolgálatot.
– 42°C Európában már nem működik a közlekedés. Az oroszok az utcán fagyiznak.
– 45°C Vannak még görögök?
– 50°C A szempillák megfagynak két pillantás között. Alaszkában a fürdőszobák kis ablakát fürdéskor bezárják.
– 60°C A fehér medvék délebbre vonulnak.
– 70°C A pokol is befagyott.
– 73°C A finnek menekítik a Mikulást Lappföldről. Az oroszok előveszik a füles sapkájukat.
– 80°C Az oroszok nem veszik le a kesztyűjüket még a vodka pohárba öntésekor sem.
– 114°C Az alkohol megfagy. Az oroszok rohadt dühösek…
Pál Olga festménye: Szingapur
Szerző: HP | jan 7, 2015
Ugye hogy ugye! – avagy Nemcsak 20 éveseké az internet. Sőt! – megjegyzéssel kaptam ma Kanadából az alábbi anyagot.
A közösségi média használata jó hatással lehet az idősebbek általános egészségi állapotára
Egy közelmúltban végzett kutatás eredményei szerint a közösségi médiának pozitív hatásai is lehetnek az idősödő emberek általános egészségi állapotára. A felmérést az Egyesült Királyságokban és Olaszországban végezték, konkrétan a Skype, a Facebook és egyéb közösségi oldalak használatára vonatkozóan – meglepő eredménnyel zárult.
A The Guardian beszámolója szerint a kutatás eredményei azok az emberek, akiknek rendelkezésükre állt a megfelelő technika, és egy alapvető tudás a közösségi médiára vonatkozóan, és azokat használták is, kevésbé érezték elszigeteltnek magukat, és kognitív képességeik is fejlődtek (emlékezet, térbeli gondolkodás, reakcióidő és figyelem).
A közösségi média használatára történő oktatás során megfigyelhető volt a vizsgálatban résztvevők mentális és fizikai állapotának javulása. A két éves projekt keretében vizsgált, 120 idős személy kapott speciálisan kialakított számítógépeket szélessávú interneteléréssel, és folyamatosan oktatták őket az e-mail, a Skype, a Facebook és más közösségi oldalak használatára. A kontrollcsoport ezzel szemben csupán a szokásos gyógykezelésben részesült.
A kutatók szerint a vizsgálatban résztvevők többsége arról számolt be, hogy mivel lehetőségük volt kapcsolatot teremteni szeretteikkel, barátaikkal, azonos érdeklődésű emberekkel, kevésbé érezték magányosnak, elszigeteltnek magukat. A kognitív képességeket vizsgáló teszteken is jobban teljesítettek, és néhányan mentálisan és fizikálisan is egészségesebbnek érezték magukat. Margaret Keohane 70 éves, hatgyermekes anya; ma már 23 unokája van a Somerset-beli idősek otthonában élő hölgynek. Margaret állítása szerint a közösségi média használata megváltoztatta az életét, örömmel számolt be arról, hogy leadott pár kilót, haját ismét festi, odafigyel a megjelenésére, az élete teljesebbé vált.
Thomas Morton, a University of Exeter pszichológiai részlegének szakembere, aki az Ages 2.0 projekt nagy-britanniai vezetője így fogalmaz:
“Az ember kétségkívül szociális lény, gyakorlatilag nem meglepetés, ha jobban teljesítünk akkor, ha megvan a lehetőségünk mások társaságára. Az igazán rendkívüli az a felfedezés, hogy mindez a fizikai és mentális egészségre is hatással van.”
Az említett hölgy, Keohane szklerózisban szenved, ezért tolószékbe kényszerült. Férjét, Mike-ot hat évvel ezelőtt vesztette el,
néhány családtagja külföldön él. “Most mindannyian itt vannak a számítógépen keresztül, még a férjem is. Bármikor megcsókolhatom, amikor csak akarom.” Facebook profilképe egy mottó: “Álmodj nagyokat, és higgy a csodákban!”
Kedvelt oldalai között régi tévésorozatok és mesefilmek (Nemo nyomában – feltehetően unokái hatására) szerepelnek.
A tanulmány szerint a vizsgált személyek háromnegyede kifejezetten hasznosnak találta az e-mailt és a Skype-ot. A Facebookot a csoport felénél kevesebben találták értékesnek, nem így az említett nagymama: “Az unokáim ott vannak a Facebookon, rajtuk tarthatom a szememet, és rájuk szólhatok”.
A lakosság öregedése a társadalom legnagyobb kihívásainak egyike. 2010 és 2060 között a 65 év feletti lakosság aránya 17-ről 30 százalékra fog emelkedni a teljes populációhoz képest. Emma Green, a Somerset Care nyugdíjasotthon munkatársa szerint is megfigyelhető volt az örömteli változás a résztvevőkön, elmondása szerint a vizsgált személyek ismét képesek voltak kifejezni önmagukat, egy általa oktatott idős hölgy pedig teljesen el volt ragadtatva attól, hogy olasz barátjával bejárhatták a Google Earth segítségével Rómát.
A statisztikák szerint a 65 év feletti internetezők aránya a 2006-os 9 százalékról 2013-ban már 37 (!) százalékra nőtt (Angliában), de még így is sok a tennivaló, hiszen a generációk közötti digitális szakadék komoly veszélyeket hordoz magában az emberi kapcsolatok és a kommunikáció terén. A legtöbb idős ember számára a felzárkózást az anyagiak, a félelem és a bonyolultság nehezíti meg. Sokan úgy gondolják, már csak azért sem érdemes megtanulni a számítógépek használatát, mert környezetükben az ismerősök is megvannak a modern kor eszközei nélkül.
http://hu.socialdaily.com/articles/2014/12/17/a-kozossegi-media-hasznalata-jo-hatassal-lehet-az-idosebbek-altalanos-egeszsegi-allapotara
Szerző: HP | jan 3, 2015
B. Kati küldte az alábbi anyagot:
Számtalanszor csodáltuk már meg a Lilaruhás nőt, az egyik leghíresebb magyar festményt. Szinyei Merse Pál munkája elsőre elbűvöli a nézőt színeivel, szépségével és az olyan finom részletekkel, mint szereplőjének arca vagy ölében nyugvó kezei, amelyek alól kikandikál pár szál virág.
Azt azonban nem sokan tudják, mennyi keserűség rejtőzik a kép mögött, milyen családi tragédiák, szakmai kudarcok, kemény kritikák kísérték a festő és modellje életét. Azt is csak kevesen tudják, mi lett később a halhatatlan festmény halandó modelljével és festőjével, Probstner Zsófiával és Szinyei Merse Pállal.
Szinyei Merse Pál régi nemesi család sarja volt. Földbirtokaikból éltek, gazdálkodással foglalkoztak. A későbbi festő 1845-ben született, 1864-ben iratkozott be a müncheni festőakadémiára. Több éves tanulás, gyakorlás következett, a szüneteket pedig a családi birtokon, Jernyén töltötte. (Ez a mai Szlovákia területén fekvő ötezres lélekszámú község.) A Faun és nimfa, az Ruhaszárítás, az Anya és gyermekei című képe ebből a korszakból származik. 1869 végén hazatért, hogy a család földbirtokát igazgassa, mivel apja megbetegedett. Szinyei Merse Pál többször próbálkozott azzal, hogy önálló egzisztenciát teremtsen, ám mindig visszatért a családi birtokra.
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hires-kepek-keseru-titkai-lilaruhas-no/
Hozzászólások