Szerző: HP | jan 30, 2015
Adri küldte az alábbi anyagot:
Itt a báli szezon, és eszembe jutott,hogy olvasgassak egy kicsit a bálokról.
A 8 kötetes Magyar Néprajz c. sorozat egyik fejezete hosszasan foglalkozik a témával. Egyszerűen nem birtam válogatni, de mindenképpen szerettem volna Neked egy összegzést küldeni. Vidám téma a blogra. Elküldöm a saját, teljesen szubjektiv válogatásomat,de még ez is tul sok a blogba. Annyira érdekes,hogy nem birok tovább szelektálni, folytasd te, Piroska 🙂 és főleg fessél hozzá valamit!!!!!
Magyar Néprajz 8 kötetben, VI.kötet
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/06/23.html
A TÁNC HAGYOMÁNYOZÓDÁSA (részletek)
A tánctanulás első szakasza az önkéntelen szemlélődés volt. A különböző táncalkalmakon részt vevő, leselkedő szülők elvitték magukkal kisgyermekeiket is. Szüleik karjából vagy öléből figyelték a táncolókat, miközben a zene ritmusára gyakran mozgatták, ringatták, ugráltatták őket. Gyakori volt a kicsi gyermek otthon való táncoltatása is. Lábfejére állították és különböző rigmusokra mozgatták, biztatták a kicsit. Felállították a kisgyermeket a bölcsőben, és ilyenféle mondókákkal ugráltatták: „Tánci, tánci kalabánci” vagy „Tánci baba tánci”.
Egyes vidékeken a gyermekeknek a mulatság megkezdése előtt rövid táncot engedélyeztek. Ha megtűrték őket, a gyermekek a tánctér egyik sarkába húzódtak és ott táncolgattak. Sokszor a tánctéren kívül próbálgatták a mozdulatokat, ahova a zene még elhallatszott. Erdélyben a tánc helye az utóbbi években is leggyakrabban a csűr volt, amelynek egyik sarkából – általában a zenészekkel szemben – a felnőttek lábai között leselkedtek a középen táncolókra, hogy azok miként figuráznak.
Néhány kiragadott példával érzékeltetjük, hogy a leányok miként tanultak meg egyes mozdulatokat. Északkelet-Magyarországon és Erdélyben is ismert páros táncokban (forgatós, vetéllős) az átdobáló, átvető mozgás, amikor a leány a legény egyik oldaláról a másikra átperdül. Ezt az asztal szélére támaszkodva gyakorolták. Turán a nagyobb lányka úgy tanította meg a kisebbet a lippenősre, hogy vállát lenyomogatta. Forogni úgy tanultak meg, hogy a kisebbik a nagyobbik nyakába kapaszkodott, míg amaz a válla alatt fogta. A nagyobbik ügyelt arra, hogy a gyors forgás alatt a kisebbik ne repüljön. A páros táncok bukós, lippenős mozdulatainak gyakorlására bot vagy seprű volt a legalkalmasabb. Ezek az eszközök a legényt helyettesítették. A magános gyakorlás egyik lehetősége volt még, hogy tükör előtt ellenőrizték mozdulataikat, vagy az árnyékukat figyelték.
A fiúknak nehezebb motívumokat kellett begyakorolniuk. A páros táncban betöltött irányító szerepük és a különböző figurák elsajátítása ugyanis nagyobb feladat. Kamaszos félszegségük miatt viszont szégyellték magukat nyilvánosan mutogatni, ezért félreeső zugokban gyakorolták, próbálgatták a megfigyelt mozdulatokat. A tanulás és gyakorlás helye gyakran az istállóban, ólban volt. Jászolba vagy földbe szúrt vasvillába kapaszkodva gyakorolták az egyes lépéseket. Az is előfordult, hogy a ló farkába fogódzkodva járták a figurákat, így például a hátravágóst. Egyébként a seprű, a káposztadöngölő, a tornác oszlopa, az asztal mint kapaszkodási lehetőség egyaránt segítségére volt a táncot tanuló sihedernek. A népi emlékezet tréfásan sokszor emlegeti a cirokseprűt tanítómesterként.
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | jan 27, 2015
Pilóták, avagy múlt századi történelem-szilánk egészen közelről.
(Részlet Galambos Viktor Emlékek című könyvéből)
A Kapitány mindent betudott “szerezni”, többek között egy hajlandóságos barátnőt is, és ennek folytán került Szimi abba az átjáró szobába, amelyikből engem akkor lódítottak ki, mikor a kapitányt bekvártélyozták mondván, hogy egy kilencéves fiú még alhat nyugodtan a szüleivel.
A kapitány azért cserélt lakást a szomszédban lakó Szimivel, mert azt eredetileg egy különbejáratú szobába helyezték el. A Kapitány ott zavartalanabbul hentereghetett Vicával, aki mellesleg nagyon jól érthetett ehhez. Ezt az utóbbi információt nem saját tapasztalatból tudom – sajnos -, csak az oral-hystoris közlői forrásokból. Ha kissé bonyolult, tessék nyugodtan szólni. Akkoriban kicsit nehezen láttam át magam is a viszonyokat…
Szimi, aki csak alhadnagy volt, nem szólhatott semmit a Kapitány határozata ellen. A szüleim pedig nagyon örültek a cserének, hiába még régi vágásúak voltak. A szobáról ugyan lemondott a Kapitány, de a konyháról nem.
Miután visszatért az egyik környékbeli “beszerző” körútjáról, egy elejtett “vadkan”-nal, a combját anyám konyhaasztalára dobta, hogy csináljon egy olyan jófajta Magyarszki piros zaftos ételt, de ne felejtse az asztalra tenni azt a “zakuszkit” sem, amit az éléskamrában látott! (mikor megvizsgálta az egész házat, hogy nem bújtattunk-e el valami ellenséget, a régi német-magyar okupáció idején). Mivel gavallér ember volt, akkor csak nyilvántartásba vette és nem rekvirálta el azonnal, most pedig nagylelkűen hozzátette, hogy: – Mindenki az én vendégem! – mármint a kapitányúré.
Szimivel – akivel ideköltözésekor azonnal megbarátkoztam – kimentünk a terepjáróhoz megnézni a “vadkan”-t és bizony gyerek létemre is világos volt, hogy szegény megboldogult Koci, nagyon is szelíden röfögött valamilyen falusi ház disznóóljában, amikor a kapitány végzetes lövése elérte. Később Szimi megvallotta, hogy ő volt az, aki mindjárt ezután elvágta a nyakát – a véres hús nem olyan gusztusos – magyarázta.
Miközben készült a magyarszki piros étel, a Kapitány megtért az újabb beszerzőkörútjáról. Ezúttal a város szélén levő szeszgyárban és a borlerakatban jártak – eredménnyel – hogy teljes legyen a lakoma. Egyébként az a szegény disznó még azt hihetné, hogy a kutyák ették meg, ha csak vizet isznak utána.
(Folytatás a Hozzászólásokban olvasható)
Szerző: HP | jan 25, 2015
Újabb részlet Galambos Viktor Emlékek című könyvéből
A tél közeledtével gondoskodni kellett a fűtőanyag beszerzéséről. Ez abból állt, hogy apám elment az utca sarkán levő Varnusz féle fatelepre és a Korona utcában levő Hladek fatelepere, megnézni milyen fájuk van. Aztán megrendelte a fél vagon fát. Tölgyet – a cserépkályhák fűtésére -, bükkfát – a konyha- és fürdőszobakályhákba -, valamint “spandli”-nak valót begyújtáshoz. Miután a fa megérkezett a stráfkocsin, berakattuk a fáskamrába. A kocsival mindig érkeztek emberek is, akik abból éltek, hogy az utcára nagy halomba ledobott fát betalicskázták a fáskamrába és szépen felrakták, úgy hogy majdnem az ajtóig tele volt.
A házban két cserépkályha volt, mindkettőben “ler” amit víz melegítésére és néha alma-, vagy gesztenye sütésre használtunk. A mosakodáshoz való vizet minden reggel ott melegítettük, és miután a kályha bemelegedett egy székre tettük a lavórt, minél közelebb a kályhához és ott mosdottunk. A fürdőszobába egyszer egy heten volt csak begyújtva a régi rézkazán alá. Ezt a kazánt apám folyton javítgatta forrasztásokkal, mert bizony gyakran szivárgott belőle a víz. Volt egy mosdó a fürdőszobában is, de csak hidegvíz csap volt rajta, és kizárólag kézmosásra használtuk.
A begyújtáshoz a kályhákba a “sparher”-ben előre kellett fát aprítani, aztán egy újságpapírra rátenni egy kis hamut, arra petróleumot önteni, mellé tenni két aprófát és arra kersztben a spándlit – aztán meg lehetett végre gyújtani a papír szélét.
Ami megmaradt ebből a fűtésmódból, az a sült alma illata, a meleget árasztó cserépkályha, amelyen az ember a hátát melengette ha bejött a hidegről. A sparherden sütött tésztadarab – amit mi gyerekek akkor kaptunk, mikor metéltet készítettek a konyhában – és reggelenként begyújtás előtt a kályha tisztítása a tollseprűvel és a hamulapáttal. Persze a piszkavas sem hiányozhatott a kályha mellől és az előtét vasláda, hogy a véletlenül kiesett parázs ne a padlót gyújtsa fel! Ez a kályhaelőtét, piszkavas, hamulapát, egy díszes készletet alkotott, amely nem hiányozhatott egy cserépkályha elől sem.
A nagy esemény nekünk gyerekeknek az volt, mikor a kéményseprő kitisztította a kályhát – levéve a tetején levő cserepeket, azután egy különleges lapáttal és kefével kiemelte a lerakodott hamut, kormot a járatokból és végül agyaggal visszaragasztotta a fedőcserepeket. Utána persze nagytakarítás következett, mert minden igyekezet dacára a finom korom-hamu-por mindent belepett a lakásban. De ez semmi volt ahhoz képest, hogy pár évenként át kellett építeni a kályhát. Ilyenkor teljesen szétszedték és újra rakták, kipótolva a járatok kiégett samott tégláit, az elhorbult öntöttvas rácsot vagy ajtót. A tisztítást mind gyakrabban kellett megejteni, mert a háború évei alatt és főleg utána a tüzifa egyre ritkább és drágább portéka lett.
A fát később felváltotta a brikett és a szén, aztán a kommunista világban a barnaszén, a tőzeg – amely egy – kettőre eltömte a kályhát és folyton büdös füst szivárgott belőle.
(Folytatás a Hozzászólásokban?)
Szerző: HP | jan 23, 2015
Lélekerősítőnek szánt sorokat írtam valamikor a rászorulóknak, aztán, amikor elkészültem vele, és megismerték, voltak akik gyakorlati hasznát is vették e néhány markáns gondolatnak.
Talán a szavaknak is van erejük…ezek szerint…)))
Nem születtünk áldozatnak…se hősnek…)))
Seres László:
LÉGY ERŐS
Légy erős, ha tép az orkán,
légy erős, ha ver a jég.
Ha más gyenge, csak botorkál,
te akkor is erős légy.
Talpon marad, aki erős
túl a gyűlölet hegyen.
Nem kell hozzá, hogy mesehős,
hétfejű sárkány legyen.
Míg gyermeked hozzád bújik,
erős vagy, mint senki más.
Mennyből csillagáldás hull így,
s törpéből lesz óriás.
Ha a bánat, -nem várt vendég-
seregei rád törnek,
nyújtson erőt sok szép emlék
leheletnyi erődnek.
Ne törődj a szélhámossal,
gazt a föld is kiveti.
Küzdelmed a rád rót sorssal
hited erősítheti.
Tárd ki szíved, tárd ki végre
míg vihar dúl, zeng az ég.
Álmodj bátran, s küzdj is érte,
erőd újra visszatér.
Légy erős, te nem csüggedhetsz.
Múlik az éj, pirkad már.
Eljön érted, akit szeretsz,
s aki szeret, visszavár.
Maradj olyan, amilyen vagy,
s légy az, aki lehetnél.
Engedd, menjen, aki elhagy,
jön majd más, ki többet ér.
Nem született egyikünk sem
áldozatnak, se hősnek.
Légy hát erős, mint az Isten.
Erősnél is erősebb.
Szerző: HP | jan 21, 2015
Kattints rá!
Hajmeresztő !!!
Ki merne vállalkozni erre a hajmeresztő útra, fenn a Himalája hegyvonulatainak tetején?
http://filantropikum.com/meg-a-ver-is-megfagy-az-ember-ereiben-amikor-meglatja-ezt-te-vegigmennel-az-uton/
Ez is megdöbbentő:
http://filantropikum.com/teljesen-egeszseges-maradt-egy-ferfi-miutan-fejbe-szurtak/
Ez is, és még több más:
http://filantropikum.com/sikert-sikerre-halmoz-a-karok-nelkul-elo-kinai-ferfi/
Elképesztő siker:
http://hu.socialdaily.com/articles/2015/01/05/elkepeszto-szamokat-produkal-zuckerberg-konyvklubja
Hihetetlen: Hetven évesen szült ikreket a világ legidősebb anyukája:
http://filantropikum.com/70-evesen-szult-a-vilag-legidosebb-anyukaja/
Ha fáradtak vagyunk: Japán vitalizáló, energetizáló, tízperces önmasszázs:
http://peacefulheart.se/videos/10-minute-self-applied-energy-massage-do-in/
Szerző: HP | jan 19, 2015
D. Nagy Éva küldte ezt az aktuális anyagot is,- mely szintén elhangzott a Nürnbergi Nosztalgia Klubban.
140 éve született ALBERT SCHWEITZER
- január 14-én Ludwig Schweitzer lelkipásztor családjában, a felső-elszászi Kaysersbergben fiú született, akit anyja lelkész fivére tiszteletére Albertnek kereszteltek.
A gyermek a gunsbachi elemi iskolában kezdi meg tanulmányait, közben a falusi templomban megtanul orgonálni. Később a munsteri “reáliskolában” tanul, majd a mulhousei gimnáziumban folytatja tanulmányait. Ekkor a nagybátyjánál él, miközben Eugen Münznél tanul orgonálni.
1893-ban Párizsba kerül, ahol megismerkedik Charles-Marie Widorral, a neves orgonistával, és legkedvesebb tanítványa lesz. Ez év októberétől Strasbourgban kezdi meg egyetemi tanulmányait, ahol egyidejűleg tanulmányozza a teológiát, a filozófiát és a zeneelméletet.
1898 őszétől Párizsban, a Sorbonne-on tanul, Kantról ír disszertációt, és folytatja orgonatanulását. Egy év múlva, immár a filozófia doktoraként Kant filozófiájáról terjedelmes kötetet jelentet meg.
1902-től magántanár a strasbourgi egyetem teológiai fakultásán; itt ismerkedik meg Helene Bresslauval.
Elérvén harmincadik életévét, úgy dönt, hogy életének hátralévő részét tartalmasan tölti el. Kezébe kerül egy felhívás, amely orvosokat keres Afrika legelhagyatottabb országába, Gabonba. Ennek hatására elhatározza, hogy orvosi diplomát szerez, és elkezdi orvosi tanulmányait azon az egyetemen, ahol közben tanít is. Mintegy mellékesen könyvet ír Bachról és az orgonaépítés titkairól. A teológia területén is sorra jelennek meg publikációi.
1913-ban megszerzi orvosi diplomáját, és feleségül veszi Helene Breslaut, akivel Gabonba utazik, és Lambarénében megkezdi kórházának építését az Ogooué partján, az őserdőben.
Az első világháború idején internálják, és csak hadifogolycsere útján szabadul.
1919-21 között a strasbourgi városi kórház orvosa és a városi Szent Miklós templom prédikátora. Előadói körutakat tesz, Európa számos országában tart előadásokat afrikai tapasztalatairól, Bach művészetéről, és számos orgonahangversenyt is ad: gyűjti a pénzt újabb afrikai küldetésére.
1924-ben ismét elutazik Afrikába; felújítja a kórházat, és keményen harcol a vérhasjárvány és az éhség ellen.
1927-32 között újra Európában igyekszik anyagi forrásokat teremteni a további munkához. Több egyetem is díszdoktori címmel tünteti ki.
1939-től ismét Lambarénében dolgozik; közben kisebb európai és amerikai utazásokat tesz.
1953 októberében Nobel-békedíjjal tüntetik ki.
1957-től több alkalommal szót emel az atomfegyver-kísérletek és a fegyverkezési hajsza ellen.
- szeptember 15-én hal meg. Lambarénében temetik el dolgozószobája ablaka előtt. Afrika fogadott fiának nyilvánítja.
(Folyt. Hozzászólásokban)
Hozzászólások