BlogÓriás | Horváth Piroska

Szenzáció hajsza

Szerző: HP | Már 22, 2015

Viktor küldte: Ráth-Végh István A fáraó átka című könyvének egyik nagyon érdekes fejezete ez, s még nagyon sok más érdekesség van a könyvben, melyek azt hiszem érdekelnék a blog olvasóit.

A FÁRAÓ ÁTKA
Egyiptomnak az idők homályába vesző története különösen alkalmas arra, hogy megejtse a titokzatosságra hajlamos képzeletet.
Magam is álltam holdfényes éjszakán a karnaki templom óriási oszlopai között. A szertelen méretű oszlopok ötezer év előtti építkezési csodáról beszéltek, faragott képeik pedig még további öt ezredév történetére mutattak vissza. Mert legalább ennyi idő kellett, hogy Egyiptom művelődése megtegye útját az ős állapotból a karnaki idők tökéletességéig. Odabenn sejtelmes árnyakat vetített a hold az oszlopsorok közé, odakünn rózsaszín fényben tündöklött a sivatag, s a Nílus folyékony ezüst szalagot font reá.
Ebben a tízezer évre visszatekintő babonás magányban már-már rajtam is átborzongott a legendák varázsa. Csak akkor oszlott el, amikor az őr felém nyújtotta a tenyerét, és baksist kért.
Hasonló baksis az a kereset is, amelyre a babonák terjesztői a lap töltelékek fejében szert tesznek. Ilyen a vészthozó múmiák meséje s a sírkamrák felbontásához kapcsolódó átok.
Az utóbbi annak az egyszerű véletlennek köszönheti az eredetét, hogy Lord Carnarvont, Tut-anch-Amon fáraó sírjának egyik felfedezőjét megcsípte egy légy, vérmérgezést kapott, és belehalt.
A szenzációra éhes lapoknak több sem kellett. Azonnal világgá kürtölték, hogy a tudós lord a fáraó átkának lett az áldozata. Ugyanis a sírkamra bejárata fölött ez a felirat volt olvasható: „Gyors szárnyakon száll a halál arra, aki a fáraók sírjához merészel nyúlni”. Lord Carnarvon elkövette a szentségtörést, és két napra rá utolérte az átok.

Itt máris meg kell jegyeznem, hogy ez az átokszöveg merő kitalálás. Ilyen feliratot a király sír bejárata előtt nem találtak.
Az sem igaz, hogy a légy két nappal a sír felbontása után hajtotta végre Tut-anch-Amon bosszúját. Lord Carnarvon munka társával, Howard Carterrel együtt 1906-ban kezdte meg kutatásait a tébai királysírok után.
1922-ben találták meg Tut-anch-Amon sírját, és rá egy évre, 1923-ban érte Lord Carnarvont a halálos csípés. Különben is beteg volt már akkor: közvetlenül az expedíció előtt két súlyos műtéten esett át. Idős ember is volt, legyengült szervezete nem bírt ellenállni a fertőzés erejének.
Dehát ismerjük a hírgyártás lélektanát. Az előfizető figyelmét nem lehet mindennapos esetekkel felcsiklandozni. A jó riporter a szürke hírt hamis toldás-foldással rikítóvá kozmetikázza, s így már az olvasó szeme megakad rajta. Halálos légycsípés gyakran fordul elő; tehát hogy a hír vonzó legyen, ezt a címet adták neki: A fáraó átka.

(folytatás a hozzászólásokban)

Elvesztettem

Szerző: HP | Már 20, 2015

Éva küldte:

Márai Sándor: Veszteség

“Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit.
Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át.
Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek.
Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!
Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé.
Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom?
Miért fáj úgy, hogy nincs már?
Miért kutatok utána?
Az ifjúság volt?
Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak.”

Szerecsendió

Szerző: HP | Már 19, 2015

Kattints a képre!

Galambos Viktor küldte az alábbi érdekes anyagot a viharos történelmi múlttal rendelkező fűszerről:

A fűszerek történelmét tanulmányozva mindig újabb meglepő dolgokat találok. Ki gondolta volna például, hogy a múltban a szerecsendió olyan értékes volt, hogy a világ egyik legnagyobb városát cserélték el érte?!
Na, de ne vágjunk a dolgok elé, vegyük inkább sorra őket!
A szerecsendiót elsőként olyan összefüggésben említik, hogy a római papok használták füstölőszernek, de ez vitatott.
A középkorban a konstantinápolyi Studio kolostor apátja, bizonyos Szent Teodórosz (758 – 826) arról lett híres, hogy a szerzeteseknek megengedte, hogy a napi betevő borsólepényüket szerecsendióval ízesítsék. Az apát joggal lett híres, hiszen akkoriban a szerecsendió olyan értékes volt, hogy pár darab árából egy emberöltőn át meg lehetett élni!
Az arab kereskedők horribilis áron adtak el diókat velencei kalmároknak, anélkül, hogy elárulták volna, honnan származik a drága termék.
Anno Domini 1511-ben Alfonso de Albuquerque a portugál király parancsára elfoglalja Malacca szigetét. Itt értesül a Banda-szigetekről (amelyek később a Fűszer-szigetek nevet kapták, nem véletlenül), ahol a szerecsendió terem. Azonnal elküldi barátját, Antonio de Abreu-t három hajóval, hogy járjon utána a dolognak. Egy maláj tengerész segítségével az Alsó-Szundák mentén el is jut a Banda-szigetekre, ahol egy kerek hónapig maradnak. Run szigetén (amely egy mindössze három kilométer hosszú és egy kilométer széles földdarab) meg is töltik a hajókat szerecsendióval.
Elsőként egy portugál gyógyszerész, Tome Pires ír a Suma Oriental című könyvében a szerecsendióról. Mivel a portugálok elmulasztották, hogy a Banda-szigeteken tartósan megvessék a lábukat, a 17. században a fűszernövény kereskedelme teljesen kicsúszik a kezükből és az angolok, valamint a hollandok kerülnek pozícióba, akik háborúznak is a Run-sziget birtoklásáért.
A bennszülöttek a szigeteken elsőként megtelepedő holland kereskedőkkel egyáltalán nem voltak megelégedve, hiszen ezek a dióért csupa olyan terméket kínáltak, amire az indonézeknek nem igazán volt szükségük: nehéz, vastag szöveteket, damasztot. Ezzel szemben a jávai, indiai és arab kalmárok már sokkal használhatóbb árucikkeket adtak cserébe: acélkéseket, rezet, gyógyszereket, továbbá kínai porcelánt, amit a helybéliek nagyon nagyra értékeltek. A hollandok amúgy meg szemtelenül nagy árrést alkalmaztak: a vételár háromszázszorosáért adták tovább a diót.
Az ellentétek a helyiekkel 1609-ben érték el a csúcspontot, amikor a hollandok Bandanaria szigetén megerősítették a Nassau erődöt. A bennszülött vezetők (az orang kayák) egy találkozóra hívták meg az illetékes tengernagyot és további negyven holland vezetőt, majd – megbeszélés helyett – legyilkolták őket.
Röviddel ezelőtt John Middleton angol hajóskapitány eléri Run szigetét és barátságot köt a bennszülöttekkel. Hamarosan a brit Kelet-Indiai Társaság küldöttje, Nathaniel Courthope érkezik a szigetre és gyorsan egy szerződést is köt velük a hollandok ellenében; a bennszülöttek elismerik az angol király fennhatóságát maguk fölött.
Az angolok máskülönben nagyon értettek ahhoz, hogy jóban legyenek a bennszülöttekkel, hiszen a környéken Ai szigetén is megvetik a lábukat és jobban fizetnek, mint a hollandok.
A hollandok természetesen nem nyugszanak bele az addigi monopóliumuk elvesztésébe: négy kerek évig ostromolják Runt és Ait és megölik Courthope-ot. Az angolok 1620-ban feladják a szigetet, de a háború a szerecsendióért folytatódik, mígnem 1654-ben a Westminsteri Szerződés értelmében a Run feletti rendelkezés joga visszakerül az angolokhoz.
A nyughatatlan hollandok 1665-ben űjból megtámadják a szigetet, elkergetik az ott letelepedett angol kereskedőket és kivágják a fák egy részét. A holland-angol háború két évig tart, majd a Brendai Szerződés ismét változtat a tulajdonjogon: az angolok lemondanak Run-ról, de cserébe a világ másik végén megkapják a yorki herceg által önkényesen már elfoglalt Új-Amszterdamot, amit a herceg – biztos, ami biztos alapon – már át is keresztel… igen, átkeresztel arra a névre, amin azóta is ismerjük: New York-ra…
Még egy amerikai érdekesség: a nutmegger szó (amelyet a “csaló”, “szélhámos” szinonimájaként is használnak az óceánon túl) onnan ered, hogy a Connecticut állambéli dörzsölt kereskedők egykoron közönséges fából készítettek „szerecsendiót” (angolul: nutmeg) és ezt adták el jó drágán, fűszerként. Még az államon is rajta ragadt a Nutmegger State bece- (avagy gúny)név.
Vissza a Fűszer-szigetekhez.
A hollandok 1817-ig tartották meg nagy nehezen visszaszerzett monopóliumukat, amikor az angolok visszafoglalják a szigeteket. Ekkor már előrelátóbbak voltak, és kihasználták az alkalmat, hogy a szerecsendió-fákat áttelepítsék más gyarmataikra: az afrikai Zanzibárba és a karib-tengeri Grenadába. Ez utóbbi állam nemzeti lobogójában a mai napig látható is egy szerecsendió.
Mai fűszernövényünket nagy mennyiségben a húsiparban használják a különböző felvágottak, kolbászok ízesítésére. A besamel-mártás sem képzelhető el szerecsendió nélkül, krumplis ételekhez is gyakran használják, de a legtöbb forralt bor-receptben is megtaláljuk a Myristica fragrans termését.
A hindu konyha az édességeket ízesíti vele, továbbá a Garam Masala fűszerkeverék egyik alap-összetevője is. A holland konyha a brüsszeli káposztát és a karfiolt dobja fel a szerecsendióval, s a Karib-tenger vidékén több rumfélébe és koktélba is beleteszik (Painkiller, a barbadosi rum vagy a Bushwacker).
A szerecsendióból kinyert illó olajokat az illatszeripar és a kozmetika hasznosítja (például fogkrémekbe is tesznek belőle). Jót tesz az emésztési bántalmaknak és köhögés elleni szirup is készül belőle.
Jó, ha tudjuk, hogy nagy mennyiségben, önmegtartóztatás nélkül fogyasztva szívdobogást, görcsöket, sőt, hallucinációkat is okozhat. Várandós nőknek csak nagyon kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem ajánlott.
A fák csak hét éves koruk után kezdenek teremni, s teljes “kapacitásukat” csak a huszadik életévük után érik el. A világ jelenlegi szerecsendió-termelése évi 10-12 ezer tonnára tehető, amelyből Indonézia (az őshaza) és természetesen Grenada hasítja ki a két legnagyobb szeletet.

https://www.flickr.com/photos/vikig/sets/72157650928948357/

Meglepetés

Szerző: HP | Már 17, 2015

Ezt a meglepetést és örömöt, ami ma ért engem, ki se tudom fejezni szavakkal!!! 🙂

Postán érkezett. Nagyon-nagyon megörvendtem neki!!!

Rendkivül eredeti ötlet voltl!!! Ki találta ki? Éva? Olgi? Gyönyörü grafika!!! Csodálatos munka!!! Amint olvasgattam az aláírásokat, láttam közben a mosolygó arcokat is!!! 🙂

Köszönöm szépen!!!

Köszönöm Mindnyájatoknak!!!

Vulkán

Szerző: HP | Már 16, 2015

Sára küldte:

Izland, vulkánjaival, gejzírjeivel és gleccsereivel a tűz és jég országa, ahol a vulkánkitörés mondhatni napirenden lévő természeti jelenség. Félelmetes és gyönyörű:

http://www.youtube.com/watch?v=zaNV7X1Ys6E

http://www.youtube.com/watch?v=hY1XM5sn5fQ

http://travelvinpet.blogspot.com/2010/10/izland-tuz-es-jeg-orszaga.html

***

Én “csak” Pompejban jártam, meg a Vezúvnál. Nem, nem füstölt, így nem volt félelmetes. Addig vitt fel Pali, amig lehetett kocsival menni. Talán a hegy derekáig. Utána gyalog kellett volna folytani az utat,- ezért lemondtunk róla.

Szedtem egy zacskóba jónéhány fekete láva követ, amellyel utólag sok jóbarátomat megajándékoztam.

– Amit adni szeretnék neked, az tulajdonképpen nem érték, de én úgy érzem, hogy mégis fantasztikus érték, – mondtam, s átnyújtottam a kicsi fekete porózus követ. Csodálkozva nézte mindenki a tenyerében lévő „ajándékot“ és rákérdezett: hát ez meg mi?!

– A Vezúv „terméke“. Onnan hoztam neked.

Mondanom sem kell, mindenki magához szorította a kapott „értéktelen kincset“.)

A Vezúv kitörése és Pompej pusztulása:
https://www.youtube.com/embed/dY_3ggKg0Bc

Laci küldte:

Pompei és a Vezúv környéke

https://www.youtube.com/watch?v=a0h8k__PhHk