Szerző: Pelusss | Sze 21, 2018
Az idei iskolakezdést ellógtuk. Két nap késéssel indítottunk.
Kedd este értünk haza, beugrottunk Borcsának füzeteket vásárolni, be is borítottuk. De fél 9-kor mindenki ágyban volt. Más kérdés, hogy Péter még egy óra múlva is szöszölt.
Reggel 6-kor éppen 4 órával korábban ébresztettünk, mint a tengeres időben. Mindenki lelkesen pattant ki az ágyból. Időben beértünk.
Szerző: Pelusss | Sze 12, 2018
Megvolt az első idegenben töltött szülinapom. A gyerekek nagyon készültek. Nem is mehettem fel a teraszra, amíg meg nem tanácskozták a dolgot. Úgy tettem, mintha nem tudnám, mi készülődik. Izgatottan trappoltak utánam, csukott szemmel vezettek fel a lépcsőn (mármint az én szemem volt csukva). A kedvenc dalaim szóltak. Óriáspizza, koccintás, gyertya. Meglepi torta.
Szerző: Pelusss | Sze 12, 2018
Ősszel indultunk, nyárba érkeztünk. Két család, négy gyerek. Barát mindenkinek került, sétáltatták a képzeletbeli kutyákat, sellőnek vagy halacskának képzelték magukat.
Fújt a sós szél. Lubickoltunk, fagyiztunk, sziesztáztunk, olvastunk. Épültek a homokvárak és szobrok, zajlott a búvárkodás. A városnézés nem aratott osztatlan sikert, bár kétszer is próbálkoztunk. Felkaptattunk Ostunia dombjára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Borcsa csak a száját húzogatta nagy mérgesen: Anya, ezért jöttünk idáig fel, hogy megnézzük a tengert?! Ezért kellett ennyit gyalogolni?! Szóval majd egyszer visszamegyünk felnőttekül, s megnézünk mindent, amit szerettünk volna.
Péternek ez volt az első hete a vakációban, amikor nem nyomasztottuk logopédiával. Leülepedett a sok tudomány, meglepően választékosan, sokat beszélt.
UI.: A Solo kártyánk ottmaradt a parton. Ha valaki megtalálta és erre jár, kérjük, jelentkezzen. 🙂
Szerző: Pelusss | Sze 12, 2018
Megvolt az első anya-lánya koncert. A Főtéren tomboltunk. Borcsika a nyakamba bújt, dúdolta, amit tudott, s időnként megerősítette, hogy Rúzsa Magdi a kedvenc énekesnője.
Ezalatt a fiúk a borutcában szórakoztak. Péter el volt tiltva a zajtól 10 napig. Külön kihívás volt, meggyőzni, hogy a koncertek szóra sem érdemesek.
Szerző: Pelusss | Sze 12, 2018
Hosszú hétvégés rokonlátogatásra indultunk Bajorföldre. Az első számú atrakció a repülés volt. Borcsa a repülő ablakát nagyobbnak képzelte, mint kb. egy vonatablak. Péter füle elég hamar bedugult, ezért az út első részében jó hangosan lelkesedett: Édes Istenem! Mamamia! – ezt ismételgette felváltva.
Annak ellenére, hogy hajnalban keltünk a strapát bírta mindenki. Vitte a lelkesedés, a kíváncsiság és a fagyi a lábainkat tereken, parkokon át. Némi nehézséget okozott, hogy az egyszem unokaöcsnek egyszem babakocsija volt. Természetesen Péter és Borcsa is egyedül akarta tologatni. Második napra rájöttek, hogy ketten is lehet. Sőt még bicikli is került.
Három napig tartott a nagy családi barangolás metróval, autóval, gyalog, emeletes busszal és repülővel. Máté meg lett szeretve, el is fáradt szegény a nagy zsibongástól. Tele vagyunk élménnyel.
Szerző: Pelusss | aug 7, 2018
Vonattal indultunk Csíkba. Előtte logopédus, fagyi és játszótér. Az utazás csupa öröm volt. A vonat időben érkezett és nem is vesztegelt másfél órát az állomáson, mint legutóbb. Nyomtuk a kártyapartikat, olvastam a meséket, fogyott a szendvics. Sötétedéskor az aprónépet elnyomta az állom. Domokoson ébresztettem. Mindenki magára kapta a hátizsákját, s ügyesen hazabandukoltak az állomásról.
Kora reggel Péter a csirkék felé vette az irányt, s attól kezdve elég sok időt töltött a baromfik bámulásával, etetésével. Borcsa ki is fakadt egyik nap: Péter, te csak a csirkékkel törődsz, velem nem!
A csíki közös vakáció 6 gyors napot tartott. Voltunk Hargitán, a gyerekek kicuccoltak a Vallató mellé, lógatták a lábukat a jéghideg vízbe, ameddig bírták. Tata hozta a gombát s a kokojzát, csak meg kellett enni, s fel kellett dolgozni. Péter és Borcsa rendszeresen panaszkodtak a séták miatt. Kocaturistákat neveltünk.
Apa pénteken érkezett. Péter kölcsönkérte a karórámat, hogy mindig tudja, mennyi van még fél ötig. Pontos volt, mint mindig. Alig tudott szóhoz jutni, a gyerekek sétára invitálták, idegenvezették Hargitafürdőn.
Szombati nap és éjszaka Zselykézés jegyében telt. Borcsa régóta mondogatja, szeretne kistestvért. Egy darabig kitartóan játszott az unokatestvérével, ám hamar rájött, hogy ez a kistestvérség nem akkora móka, mint hitte.
Vasárnap indultunk vissza Borcsával, a fiú maradt még pár napot.
Hozzászólások