Borcsa: – Apa hány emeletes lesz az a tömbház ott? 100?
Apa: – 35.
Borcsa: – Én esetleg a 4. emeleten laknék, annál magasabbra nem költöznék.
Péter: – Én a 35.-en.
Borcsa: – Péter, te hányni akarsz?!
Borcsa: – Egy kislány megkérdezte szeretek kezet mosni a fiúk csapjánál. Mondam, hogy igen. S akkor az kérdezte: szeretem, ha az óvónéni megbüntet? Mondam, hogy nem.
Anya: – Ezután a lányoknál moss kezet, a fiúcsapnál büntetés jár.
Borcsa: – Ezt nem mondta a kislány.
A fektetési ceremóniát már 7 után kezdjük. 8-ra ágyba kell kerülni, addig le kell tudni az időközben fellépő kártyapartikat, valamint lehetőleg békésen szabotálni kell az összes lefekvés elleni akciót. Mesét felváltva mondunk, legtöbbször Borcsa is mond, de 8.30kor már békésen szuszognak.
Kezdődhet a parti. Első héten vasalás mellett kiolvastam egy könyvet.
Vasárnap estére egészen belejöttünk az esti szabadságba, vendégeket hívtunk. A gyerekek, mintha sejtették volna, a megszokottnál lassabban piszmogtak. Apa önként dalolva felajánl két mesét, én közben suttyomba borospoharakat csempészek az asztalra. Mackóölelés megvolt. Lerogyunk a nappaliba. Pár perc és aludni fognak. Peti tejeskávét kér. Máskor leállunk veszekedni vele, most egyből ugrunk. Reménykedünk, nem kóvályog ki a nappaliba. Meglátja a terített asztalt, s reggel nem lesz felkelés. Bíztatjuk, kortyolja csak bátran, s főleg gyorsan.
Betakarom, ugat a kutya. Megjöttek. Suttogunk vagy tíz percet, utána lehet önfeledten vigyorogni. Nem buktunk le. A nyomokat eltüntettük reggelre. Csak a szemünk alatti karikákat nem sikerült elrejteni.
Vége a felkelünk, amikor sikerül, megérkezünk, ahogy lehet című reggeleknek. Az iskolába 8-ra el kell érni, s kész.
A hétvége felé közeledve a lelkesedés csökken. 6.40-kor még a nap sem süt. Csütörtök reggel nehezen győzködjük a gyermekeket, hogy tényleg nincs éjszaka. Borcsa szedi magát. Péter egy vadiúj verdás blúzzal győzhető meg. Aggódom, minden reggelre nincs vadiúj verdás szerkó.
Péntek reggel még döcögősebb, ám nem aggódunk. A nappliban titkos vendég alszik. A gyerekek örömmel ébresztgetik az éjszakai nagynénit.
A reggelit az autóban majszoljuk, tejeskávé, tea bekészítve. Borcsa jóformában van. Ontja magából a sztorikat. A napot a Szamos mellett látjuk meg. Szép piros korong. A Dónát útig a bolygókról értekezünk. Mire Petivel kiszállunk, mindenki felébredt.
– Jó volt ma az iskolában, Péter?
– Nem volt jó. Szuperjó volt. 😀
Az első új óvódás és iskolás délelőtt után cukrászdába igyekeztünk. Borcsa ontotta magából az új élményeit. Péter is tőmondatokban. Ittuk minden szavukat. Fagyi után játszótér jár. Tomboltak a csúszdákon, halat kutattunk a tóban, teknőst és hattyút csodáltunk. Felrúgtam az elveket, még egy vattacukor is belefért.
Este Borcsa azért adott hálát, hogy egész nap ilyen szépen nyaraltunk 😀
Kedden délután Péter az irodámban unatkozva, félálomba merülve ollót ragadott és felvágta a vadiúj iskolatáska egyik pántját. Szánta-bánta a bűnét.
Elkezdődött.
A vasárnapi tanévnyitó istentiszteletre Zilahról érkeztünk. Hiába kértem a templom előtt a gyermeket, hogy cserélje le az utazópólót vasalt ingre. Beadtam a derekam. Nem fogok istentisztelet előtt ordítani. A helyzetet a tanítóbácsi választékos öltözete oldotta meg. Mikor Péter meglátta, azonnal visszarohant az autóhoz inget venni.
Az istentisztelet szép volt. Borcsa nagyrészt fodrászkodott, Péter heverészett, Apa áhítattal figyelt, közben próbálta kordában tartani a gyermeket, én könnyeztem kicsit, a mellettem ülő néni pedig időnként közölte, hogy a fiú nem iskolaérett, azonnal vigyük haza :D. Mindezek ellenére mindannyiunknak megvolt az a pillanat, amikor Isten kezébe tudtuk tenni ezt a tanévet, a mi kicsi életünket, az aggodalmainkat, a félelmeinket, a pörgésünket. S biza jó helyen vannak azóta is.
Istentisztelet után pikk-pakk megvettük a maradék tanszereket. A délután nagyrésze azzal telt, hogy Péter megpróbálta begyömöszölni az összes cuccát az ajándék iskolatáskába. Esély sem volt rá. Ezért mindenkivel összeveszett. Inkább kirándulni indultunk. Megmásztuk az erdőt, s mire árkon-bokron át hazavergődtünk, már senkit sem érdekelt, milyen tasakba kerül a színes papír s az olló.
Este fáradtan, sokáig bújtunk egymáshoz. Izgult itt mindenki, még az alvómaci is. Borcsa egyre csak azt hajtogatta: – Nem is hiszem, hogy végre mehetek az új óvódámba 🙂
Reggel szépruhába bújtunk, seperc alatt beértünk a városba. Borcsikát jól megpuszilgattuk, s apával beléptek az új ovi kapuján. Péterrel számtalan cuccal megpakolva, virággal egyensúlyozva beballagtunk a templomba.
Az iskola udvarán szemrevételeztük az osztálytársakat, majd a díszterembe vettük az irányt. Péter egyenesen a tanítóbácsi ölébe ült. Meghitt, családias ünnep vette kezdetét.
Jó helyen vagyunk.
Hozzászólások