Kint sertepertélünk. Borcsa eltűnik. Mennék be. Nem lehet, a nappali ajtaját a legnagyobb székünk torlaszolja. Beszuszukálódok. Borcsa a konyhában, rajta hímzett kötény, alatta kis szék, mosogat. Közli, hogy a széket azért cipelte az ajtóhoz, hogy titokban tudja lerendezni a meglepetésmosogatást. De most már, hogy jöttem, át is adja a szivacsot. Dolga van, várják az irodában, pá.
Döcögünk a város felé. Borcsa megkérdezi, hogy mi volt előbb: a ház vagy a tömbház? Apa messziről indul, először néhány ház, aztán templom, piac, iskola. Eljutunk a kommunizmushoz. Egyszerűsítve magyarázzuk a házrombolást, tömbházépítést, Ceausescut. Borcsa csodálkozva kérdezi:
– Azt is beköltöztette a 10-ik emeletre a házból, akinek tériszonya volt?
Mondjuk, hogy igen.
Erre ő: – Akkor igazán gonosz ember volt.
A gyerekek Kincsővel nyomkodják a papírból készített telefonjaikat, táblagépeiket. Egyszer Kincső megszólal:
– Jaj, nincs wifim.
Erre Borcsa: – Nekem van, csak láthatatlan.
Borcsa kéthetes jelmezes farsangja közös bulival ért véget. Az egész család beöltözött, de nem úgy összevissza, hanem egy család egy koncepció. Mivel Borcsa Elsa akart lenni, nem volt sok választásunk, mi voltunk a mellékszereplők: Peti rénszarvas, a uram jégtörő Kristóf, jómagam pedig Olaf, a hóember. Ám amíg felvonultunk a pompás ruhánkban, számos akadályt kellett legyőzni.
Először is kiderült, nincs ki befonja Borcsa haját elsásra, mivel a nagy napon én munkaügyileg elutazok, s optimista számítások szerint a bulira fogok beesni. Ezen ment a zokogás 3 álló napig. Apa felajánlotta, hogy megtanulja a parkettfonást, s mindent. Én fodrászt kerestem. A megoldást végül Borcsa találta meg: Szidi óvónéni fogja befonni, mert ő a legjobb fonó az oviban. Ehhez képest a buli előtt Borcsa úgy döntött, jó lesz a lompos frizura is, ne tépkedje senki az ő haját.
Másodszor is kiderült, nincs Elsa ruha, a többi jelmezről nem is beszélve. Petinek volt egy csudivagány indián szerkója, amiben az iskolai farsangon feszített. De az ugye szóba sem jöhetett. Végül némi ruhaátalakítással lett Elsa palást, apa fejszenyélből és kartonból jégcsákányt fabrikált, én szarvasfarkat, a többi kelléket innen-onnan összeszedegettük.
Eljött a nagy nap. Egy óra késéssel rohantam a tornaterembe. Előtte gyorsan vettem egy murkot, azzal hóemberesítettem a gyűléses szerkómat. Felvonultunk. Buliztunk. Ettünk-ittunk. S a farsangnak vége lett.
Borcsa: – Anya, holnap menyasszonynak öltözöm az oviban. Feleségül vesszük Botit. Én, Ilka és Hanna. Kell hozzá fehér ruha, fehér harisnya, fejdísz és kötél.
Eddig rezzenéstelen arccal próbáltam a vezetésre koncentrálni, de a kötélre csak rákérdeztem.
– Igen, kötél, azzal kapjuk el Botit, mert nem akar feleségül jönni hozzánk. 😀
Borcsa hercegnőruhában az óvi felé menet: – Hát nem könnyű a hercegnők sorsa, az egyszer biztos. Még cserecipőről is kell gondoskodni – s szorongatja a cipős zacskót az ölében.
– Hát még a hercegnőapukák sorsa… – sóhajtozik Apa a kormány mellett.
B.: – Jaj apa, a királyok egész nap alszanak és uralkodnak. Neked van a legkönnyebb dolgod. Na jó, nem alszanak. Csatába indulnak, ha kell, de az nem nehéz.
Az oviban már hemzsegnek a hercegnők, tündérek, s a válogatott királylányok. Bundaruha le, korona fel. Apát kora reggel instruáltuk, ezért két tűhajcsattal könnyedén rögzíti a fejdíszt a leány fején. Kezdődhet a királykodás.
Hozzászólások