Szerző: Pelusss | jún 13, 2017
… amikor nincs főzés és házimunka. Csak kint van.
Zöldborsót rágcsálunk, a hártyátalanított héját is, munka van vele, de megéri. A cseresznye még nem fogyott el, a ribizli már érik. A sóska csúszik. Mezítlábaskodunk. Locsolunk. Nézzük, ahogy a Gausz cicázik Cirmos Vilmossal.
A kert per pillanat rendezett. Látványa megnyugtat. Nagyvonalúan eltekintek a gazoktól, az almafa töpörödő leveleitől, s az elrakásra váró tűzifától. Nem jut eszembe, hogy ma sem vettünk sót. Elengedem a fülem mellett a hintáért vívott ádáz küzdelmet. Az uram is hazaér. Ülünk a fűben. Tücsökcipelés. Halljuk, ahogy a hátunk mögött settenkednek a gyermekek. Megfeszítjük magunkat, tudjuk, pillanatokon belül a hátunkra ugranak nagy ricsajjal.
Ejsze ez a világbéke.
Szerző: Pelusss | jún 12, 2017
Hétvégén belevetettük magunkat a kertbe és a házba. Kaszálás, kapálás, portigris vadászat záros határidővel. Szombaton délután már Zilahon volt jelenésünk cseresznye és eper ügyben. Péter szorgosan szedte a cseresznyét a létra legmagasabb fokáról. Borcsa is felmászott néha a cirkusz kedvéért. Merthogy mindenki pont ott akarta szedni, pont a létrának azon az oldalán, pont azt a cseresznyét.
Vasárnap reggelre meglett a bodzás mentás eperlekvár is, s míg a fiú a bográcsoshoz pucolta a pityókát (nyissz, elvágta a kezét), a leánnyal hármasban templomba indultunk. A helyszínen értesültünk, hogy mise nem lesz, tehát a beígért rajzolás is elmaradt (a templomban van kisasztal ceruzákkal, papírral). Borcsa ezen búslakodott egy sort, végül meggyőztem keressük meg apát az istentiszteleten. Ott ugyan nem lehet rajzolni, de jó a kilátás a karzatról. Apa örült nekünk.
Ebéd után folytattuk a jól megérdemelt cseresznyézést, borsózást.
Szerző: Pelusss | jún 12, 2017
Péter megkósolja a zelleres spenótkrémlevest:
– Ez nagyon ízlik, pont olyan, mint a töltöttkáposzta! 😀
Szerző: Pelusss | jún 7, 2017
Borcsa: – Kitaláltam, mit adjunk Piri mama szülinapjára: egy zsák báránykakát! Úgy fog örülni neki! Mindig tesz trágyát a kertbe.
Szerző: Pelusss | jún 7, 2017
Édesapám évek óta ijeszteget két báránnyal. Mármint hogy nekünk adja, jól lelegelik a szomszéd telek füvét. Az idei tavaszi erdő és legelőtűz után kezdtük komolyan venni az ígéretét. Láttuk, hogy terjed a tűz a nem gondozott kaszálókon. Jobb, ha ügyesen rendben tartják a bárányok a dombot.
A családtalálkozóra való készülődés nem hagyott túl sok gondolkodási időt a bárányok szállításáról. Hétfőn Apa benejlonozta a csomagtartót, Hunor szakszerűen összekötözte Bolyhos és Viú lábait, s indulhattunk. Félúton már tudtam, nem vagyunk normálisak. Gyakran megálltunk ellenőrizni él-e a jószág. Radnótón az uram, kiszedett pár marék drazsét a csomagtartóból. A feszült légkört fokozták Borcsa beszólásai: Apa, olyan csend van a csomagtartóban, mint a sírban. 😀
A pályán dúltam-fúltam, hogy hol volt az eszünk, a család minden tagjával megígértettem, hogy soha többet nem szállítunk állatot az autóban.
Délre érkeztünk haza. Zuhogó esőben izgatottan toporgtunk a bárányok mellett, lábra állnak-e.
Azóta rendezik a szomszéd kertjét.
Szerző: Pelusss | jún 7, 2017
Pünkösd vasárnapján családtalálkozón voltunk. A gyermekek kitartóan dolgoztak az előkészületekben. Cipelték a székeket, az asztallábakat, ugráltak a színpadon.
A nagy napon ügyesen végigülték az előadásokat, végigették a menüt és az unokatesókkal végigjátszották a délutánt.
Borcsa így összegezte a misével kezdődő és a családfákról szóló napot: Mi mind testvérek vagyunk, és Isten az édesapánk.
Hozzászólások