Szombaton zuhogott. Kuksoltunk bent. Végül legyőztük a kuksolást, s 4-re elmentünk a búcsúba. Borcsa egy ronda táskát szorongatott a kezében, Péter fején az esőkabát kapucniján egy sárga műanyag bányászkalap csúszkált, az orrán rózsaszín napszemüveg. Táskámban néhány nélkülözhetetlen eszköz: fűrész, kalapács, vízmérték, csavarhúzó, harapófogó. Mind műanyag, s mind a fiú tulajdona. Nem én gyúrtam tele a táskámat.
Szóval a zuhogó esőben megérkeztünk, a sárga süveg néhányszor leesett a fiú fejéről. Ilyen felszereléssel nem mertünk az első sorba ülni. Kalap le, napszemüveg el. A kezdés előtti 10 percet mindenki mozdulatlanul végigülte. A papsággal Nagy Morc is bevonult. Próbáltuk a látszatot tartani, de összeszorított foggal mosolyogtunk a Béke veled-nél. Akkorra már túlvoltunk egy pad alatti diszkrét bunyón, ami egy 10 és egy 5 banis miatt tört ki a család aprónépe közt. Péter heverészett a földön, néha kalapácsolt, Borcsa szívhasítóan zokogott a fülembe, majd vándorútra kelt. Susogott az esőkabát rendesen.
A Himnusz alatt az urammal nevetésbe törtünk ki. Rázkódott a vállunk, a földet néztük szigorúan. Merthogy az áhítat mély perceiben rátekintettünk a fiúra, aki a padsorok között állt, fején a sárga süveggel, orrán a rózsaszín napszemüveggel, ami ferdén az arcát takarta, s nagy ájtatosan imára kulcsolt kézzel dudorászott.
Mise után gyereksereg volt, bográcsos, süti és derékig érő vizes fű.
Hozzászólások