Szóval a hangoskönyv előállítása nem egy leányálom.
Mindhárom műveletbe: írás, felvétel, vágás, igen-igen bele tudok fáradni. Nagy figyelem összpontosítást igénylő munkák. S ha sokáig dolgozom, nem is tudok elaludni. Vagy ha igen, egész éjjel forgolódom s tudat alatt tovább “vágok”, vagy fogalmazok. Nem, nem leányálom alvás idején ezeket végezni, ahelyett hogy valami szépet, felemelőt, szívet-lelket melengetőt álmodnék.
Nem, én álmomban is hangoskönyvemen dolgozom, s közben sürűn forgolódom ágyamban. Békés, nyugodt öregkor! Hallgassak, önként választottam. Erre aztán abszolút senki és semmi nem kényszerített. Magam kerestem és találtam, s örülök neki. Nagyon örülök. Az életemmel, ezzel a nyüzsgő, munkával tele életemmel annyira elégedett vagyok, hogy boldognak érzem magam. Határozattan annak. A nagyfokú aktivitásra valóságos kényszert érzek, ami azt hiszem a génjeimben rejlik. Világéletemben az voltam, sok mindenhez hozzáfogtam, különösen az új dolgokba vetettem bele szenvedéllyel magam. De abban is szerettem a változatosságot.
Még a vakációban sem tétlenkedtem. Egyáltalán ha szabadság volt a vakáció, mert a kettő nem volt azonos fogalom, ezt tisztázzuk. A vakációban szünetelt ugyan a tanítás, de helyette fordult a kocka. Akkor mi tanárok ültünk le az iskolapadokba s váltunk tanulókká. Úgy van, a különféle tanfolyamokról van szó.
A továbbképző tanfolyamok kötelezőek voltak, ismereteink felújítását, meg továbbfejlesztését célozták. Én a vakációkban biológiából, vagy kémiából fejlődtem tovább, felváltva, vagy ha már elég fejlett voltam, akkor elvégeztem páldául a két évig tartó “művészeti agitációs brigád” kúrzust. S azt hasznosítottam valahol? Nem, dehogy. Csak arra volt jó, hogy a vakáció ne váljon szabadsággá, azaz pihenéssé.
A szaktanfolyamok másik része persze nem volt kötelező, de azok valamicske fizetésemeléssel jártak.
Mi a legtöbb nyári szabadságunkat Resicán, a férjem szüleinél töltöttük. Még ma is olyan kellemes érzés visszaemlékezni rájuk. Ott mindig feltankoltunk melegséggel, szerettel. Azokon a szabad heteken varrtam, nagy-nagy lendülettel. Mindennap egy ruhadarab született, ez volt a magam által felállított norma. Aktív pihenés volt, s a végén elégtétellel utaztunk haza.
Ha szabadság alatt nem volt mit csináljak, unatkoztam. Pl a tengeren, feküdni a forró homokon órákon, napokon át, egy kissé lubickolni a vízben, tétlenkedni,- nem az én világom volt.
Pedig nem vagyok egy gyorsmozgású valaki, járásom, mozdulataim, beszédem inkább lassúnak nevezhető. Azt hiszem nem is fizikai, inkább szellemi jellegű az aktivitási igényem.
Jaj, most veszem észre, hogy mennyire elkalandoztam múltam berkeiben.
De hiszen megtehetem, mert sem időbeli, sem térbeli keretek nem szorítanak, s még a szekuritate se figyel. Most azt írok, amit éppen akarok. Hát nem szép dolog?! Gyönyörű!!! Soha ilyen szabadságom nem volt!
De térjek vissza a témára !
A fogalmazást, stilizálást megvallom akkor is végzem, ha az utcán egymagamban bandukolok valahova, – főleg a riedi nyírfák alatt! -vagy ha otthon főzök. Keverem a rántást és közben az agyam dolgozik, fogalmaz. Ha félő, hogy elfelejtem, akkor gyorsan félrehúzom az edényt, hogy ne égjen oda, s lejegyzem gondolatomat egy-egy mondat formájában s utána folytatom szakácsnői tevékenységemet s mellette a fogalmazást.
Szóval ad munkát és problémát, eleget a hangoskönyv. Nyeli az időt és energiát. Én közben fogyok, mint a gyertya, de napról-napra gyűlnek az emlékeim, melyeket szeretnék feldolgozni.
Sajnálom magammal vinni őket odaátra, mert nem valószínű, hogy ott hasznosítani tudom. Mert bár remélem, hogy más dimenzióban ugyan, de folytatódik majd az életem, ezt a földit viszont, ezt szeretném minél jobban kihasználni, mert hátha mégsem úgy lesz, ahogy elképzelem, vagyis mégse lesz folytatás…
Hogy ne fejezzem be könyvemet szomorú hangnemben, hadd meséljem el egy ma átélt élményemet.
Riedben amint éppen a fenti furcsa elmélkedést vetettem papírra, hirtelen órámra néztem: hoppá, nekem el kell mennem hazulról. Három dolgot kell elintézzek:elvinni a szemetet, pénzt kell kivennem a bankból, s valami ennivalót vásárolnom, mert a gyomrom panaszkodik, hogy betűkkel nem tud jóllakni…
Huh! Vissza is jöttem, folytatom. Az első és harmadik tennivalót megoldottam, a bankot zárva találtam. Semmi baj. Majd holnap.
De milyen jó, hogy szokásomhoz híven most is figyelmesen mentem az utcán. Mert íme, ezúttal is egy új információval tértem haza..« Egy építőmester által készített házban nagyobb öröm a szex. »- olvastam meglepődve egy plakáton
Nahát ! Erre most mit mondjak ?!
Semmit, hisz nem kérdőív, hogy megmondjam a véleményemet, hogy igen, vagy nem, úgy van-e, vagy sem, elhiszem-e, vagy nem hiszem. De ha az lenne, akkor sem tudnám megválaszolni, mert nem tudom lemérni. Ennek több oka van, de azt nem részletezem. Ez tehát nem körkérdés, hanem tény. Ez van! Aki írta, az valószínűleg tudja! Különben nem írta volna. Nincs igazam?
Békés, nyugodt öregkor
Cica születésnapján ürítsük pezsgös poharunkat az egészségére!!!
Maradjon meg nekünk még sokáig virágzó alkotó eröben!!!
S várjuk újabb, erröl tanuskodó írásait!!!
Az ilyeneket:
Simon Katalin:
Ki vagyok?
A
hang
a fejemben
nem én vagyok.
Akkor ki vagyok?
*****
Az
vagyok,
aki a
hangot hallja.
A tudat vagyok.
*****
Tér
vagyok,
amelyben
megszületik
a gondolatom.
*****
Én
élet
vagyok, mit
elveszítsek,
nincsen életem.
Köszönöm szépen a születésnapi köszöntést, Piroska!Sajnálom, hogy elkéstem a saját születésnapomról, de sokan köszöntöttek ma, és elszédültem a sok pezsgőtől, de egy pohár még lemegy. Éljünk hát sokáig mindnyájan egészségben, békessegben!
Úgy legyen!!! Isten éltessen!!!
Isten életessen sokáig Cica, erőben egészségben, továbbra is ilyen rendíthetetlen hittel és töretlen munkakedvvel!
Arany János
R E N D Ü L E T L E N Ü L
Hallottad a szót: „rendületlenül -”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?…
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!
Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát…
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!
Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi…
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!
Van – fájdalom! – kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!…
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!
Szeretni a hont gyakran oly nehéz: –
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon –
De kishitűvé szent imád ne váljon!
Szeretni a hont – ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad…
És – kebleden be-vérző honfiseb –
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!
Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, –
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
– Szirt a habok közt – hűséged megálljon!
(1860.)
https://www.youtube.com/watch?v=4ZROJ0qb8YA&sns=em
M. Simon Katalin: Ha mégis
A gyökér a fontos,
tartson szilárdan,
dühöngő szelet
melled kiállja,
hátadon döngesse
dühét az ég,
ha mégis fejedre
átkot szór a végzet,
s érzed, lelked
hamuvá ég,
gyökeredben kitart
az erő, minden
sejtje lüktető élet,
sarjai az égig nőnek.
Cica!!!!!!!!!!!!! Megörvendtem jelentkezésednek!!! Szép ez a versed is!!! Nehéz, elgondolkoztató. A gyökér a fontos! Vajon az embernél mi a “gyökér”?
Amit őseinktől magunkkal hozunk.
Amit örököltünk? A tartásunk? A génjeink? (Ez utóbbi túl tudományos.) A te meghatározásod a legtalálóbb.
Kimásoltam és képet is kerestem hozzá.
Köszönöm, Piroska!
Isten éltessen, Cica! Nagyon boldog születésnapot kívánok.
Boldog, nagyon boldok születésnapot kívánok!!! Sokáig maradjon meg egészséged, alkotási vágyad, érdeklödésed, tehetséged, hited, jókedved,- mindnyájunk örömére!!!
M. Simon Katalin még sokáig, nagyon sokáig
hallasson magáról!!
Köszönöm, Irénke. Boldog vagyok, hogy megértem a hetvenötödik születésnapomat, es ezert hálával tartozom a Gondviselésnek.
Szakály Éva – Élet vagy halál – Alku
Uram, ma lettem nyolcvanéves,
Túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnék tenni,
Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni!
A pár kis tervem, mi még lenne,
Ha tán több időt igényelne,
S egy év nem lenne elegendő,
Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.
Jó lenne még sokat utazni,
Újabb helyeket látogatni.
Halálom perce még tán várhat,
Megérhetném a nyolcvanhármat?
Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.
És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad,
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!
Az emberiség sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem olyan sok az a nyolcvanhat!
Tudom, Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben,
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.
Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor – tudom.
Tudasd velem, ha meggondoltad,
Betöltöm-é a nyolcvannyolcat?
Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.
Már igazán csak egyet kérek:
Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.
És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis mind egyre megy:
Könnyen lehetnék kilencvenegy…
Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom, ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.
Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.
Addigra már reszket a kezem,
De ha még helyén lesz az eszem,
A magas kortól én nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?
A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.
Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat.
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.
Ha még hirtelen meg nem halok,
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz talán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?
Hála Neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? – ugye, azt mondtad:
Megadod a kilencvennyolcat.
Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem – tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.
Még egy év és akkor valóban
A népek azt mondhatják rólam:
,,Ez aztán igen szép kort ért meg,
Hisz tegnapelőtt volt száz éves!”
Uram, az életet Te adod,
Úgy veszed el, amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
Ne vedd komolyan, amit kérek –
Csak beszélgetni vágytam véled.
… vagy legalább mosoly.
Nagyon kedves vers!!!!!!!!!!! 🙂
Dehát:
“Uram, az életet Te adod,
Úgy veszed el, amint akarod.”
Hagyjuk rá!
Jól fog néha egy kis nevetés, – vagy legalább mosoly.
Orvos viccek:
– Doktor úr, azt hiszem új szemüvegre lenne szükségem!
– Az biztos, mert ez egy hentesüzlet!
****************************** ***
Az állatorvos lebetegszik, és elmegy a háziorvosához.
– Mi a panasza? – kérdezi a doki.
– Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit, hiszen ők nem tudnak válaszolni. Maga erre nem képes?
– Dehogynem – válaszolja az orvos kis gondolkodás után.
Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, majd átad neki egy receptet.
– Tessék, ezt váltsa be!
– És ez hatni fog?
– Persze. Ha mégsem, akkor legfeljebb elaltatom…
****************************** *
A páciens hálálkodva rázza az orvos kezét:
– Doktor úr, köszönöm! Nem akarom pénzzel megsérteni, de megígérhetem, a végrendeletemben mindent Önre hagyok majd!
Erre az orvos:
– Ó, nagyon köszönöm! Viszont, akkor kérem vissza a receptet, amit adtam. Szeretnék egy kicsit módosítani rajta…
****************************** ********
A csontkovács tanácsa…
– Szóval maga ezzel a lábtöréssel elment egy csontkovácshoz. Na és milyen badarságot mondott magának?
– Azt, hogy jöjjek el magához, doktor úr.
https://www.youtube.com/watch?v=nT8UXlF3xMs
Gags
Lehet nevetni is közben. Idönk megengedi.
Benedek Elek: Öreg ember újévi éneke
Száll az idő, száll, elszállt felettünk,
Észre sem vesszük: megöregedtünk.
A múlt időkön el-eltűnődünk,
Öreg embernek ugyan mit hozhat?
Megszokta már a jót s a rosszat –
Inkább a rosszat!
Csendes öregség: – ez kell minékünk,
Ifjak útjába mi már nem lépünk!
Egy pipadohány s pohár borocska,
(Asszonynak kávé, ki hogy szokta),
S Halál komát felkészülve várjuk,
Az ajtót előtte be nem zárjuk,
Inkább kitárjuk.
Mi már csak élünk, de nem remélünk,
Jöhet akármi, mi már nem félünk,
Nagy földi jókra mi már nem vágyunk,
Elég, hogy szép volt ifjúságunk.
Ha bús is tán fölöttünk az égbolt,
De ifjúságunk vidám volt, szép volt –
Ó, milyen szép volt!
Szép ifjúságnál a szép öregség
Szebb, azt minékünk elhinni tessék,
Ezt is, azt is mi megtapasztaltuk.
Nem csak örömet, bút sem sokalltuk.
Így értünk mi meg szép öregséget,
Áldunk érette, ó, Uram, Téged, –
Téged, ó, Téged!
Ó, de kedves vers!!!
“Akkor öregszem a leginkább, amikor nincs dolgom. Az nagyon árt.”
Koltai Róbert
Elhiszem. Szerencsére nálam nem lép fel ez a “tünet”. Mármint a “nincs dolgom”. Nekem az mindig van. Csak idöm nincs elegendö.
*A nyugdíjas imája*
*Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
Amikor elértem, felnéztem AZ égre
hála AZ Istennek most már megpihenek
Nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom AZ óra,
Nem pislogok félve a nagymutatóra,
Nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
Nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
AZ egész háznépem kívánságom lesik
Etetnek, itatnak s vakarják a hátam
Ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.
Rám virradt AZ első nyugalomnak napja,
feleségem így szólt, hallja e kend apja:
ITT rám villantotta gyanúsan a szemét,
hát most már igénylem fele segítségét.
Elvégre nekem ezt esküvel fogadta
De hát amíg szolgált, nem volt foganatja,
már egy kis pihenés, énrám is rám fér
meglátja nem sok ez, s azután ráér.
Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek
én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,
Most már négy órakor a házba nem férek
Azon a jogcímen, hogy most már ráérek.
Feleségem eddig sohasem volt bajban
még a jövés- menés sem fogott ki rajta,
amióta végleg eljöttem nyugdíjba
Minden nap más bajok mutatkoznak rajta.
Emiatt kell nekem legkorábban kelni,
Emiatt kell nekem a piacra menni
Emiatt vár rám ezer féle dolog
Sokszor a szemem, már alig-alig forog.
Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki
még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,
Most már mindenkinek szabaddá lett a tér
ITT is AZ a jogcím, AZ öreg már ráér.
Éjjel ha a cica elnyiffantja magát
így szól feleségem, ihol van a kabát
bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz
Majd lepihensz azután, Te legjobban ráérsz.
Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek
utolsó vásárló biztosan én leszek
elfáradok bele, olyan sokszor kérek
De hát leintenek, várjak, én ráérek.
Ha meg elülhetnék jönnek AZ unokák,
Szilaj borzas fiuk, maszatos kislánykák
Mind AZ én nyakamba ömlenek szegények
cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.
Én édes Istenem! Hátha már ráérek
én üljek azért is, akit elitéltek?
Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?
Pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.
Mindennek meg van a maga nehézsége
Na ha majd meghalok, megpihenek végre.
Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja
MI vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg
Fele bosszankodik, fele meg kesereg.
Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas?
rá mondja egy bakter, ez ITT mind nyugdíjas.
Van ITT kérem olyan, aki kétszáz éve
kóborog idekint s vár a bemenésre,
Mert ha AZ ajtóig némelyik el is ér
Péter így mordul rá, : kend nyugdíjas, ráér
No, ha valamikor még újra születek
Tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
Leszek taligás, vagy örök vándor utas
Akármi, csak éppen NE legyek nyugdíjas.
*ismeretlen , gondolom nyugdíjas szerzőtől
Jópofa vers. Nem értem mit jelent a kiemelt: AZ meg ITT. Te érted?
Piroska, még nagyon sokáig maradj ilyen tevékeny!!!!
Amíg egészségem engedi. Köszönöm szépen.
A riedi barátnöm halála nagyon-nagyon megviselt. Hét évvel volt fiatalabb nálam, festömüvész, akitöl sokat tanultam. Most kezdek a bánatból lassan felébredni. S ezt a festésnek köszönhetem. Az a legjobb terápai számomra.
Nekem tulajdonképpen az egész életem szakaszokból állott, melyek általában hét évente váltakoztak. Most éppen a festési szakaszt élem, ezt a hangoskönyv szakasz előzte meg. Akkor született a fenti írásom, mely a Ketyegés című hangoskönyvemben szerepel.