Édesapám évek óta ijeszteget két báránnyal. Mármint hogy nekünk adja, jól lelegelik a szomszéd telek füvét. Az idei tavaszi erdő és legelőtűz után kezdtük komolyan venni az ígéretét. Láttuk, hogy terjed a tűz a nem gondozott kaszálókon. Jobb, ha ügyesen rendben tartják a bárányok a dombot.
A családtalálkozóra való készülődés nem hagyott túl sok gondolkodási időt a bárányok szállításáról. Hétfőn Apa benejlonozta a csomagtartót, Hunor szakszerűen összekötözte Bolyhos és Viú lábait, s indulhattunk. Félúton már tudtam, nem vagyunk normálisak. Gyakran megálltunk ellenőrizni él-e a jószág. Radnótón az uram, kiszedett pár marék drazsét a csomagtartóból. A feszült légkört fokozták Borcsa beszólásai: Apa, olyan csend van a csomagtartóban, mint a sírban. 😀
A pályán dúltam-fúltam, hogy hol volt az eszünk, a család minden tagjával megígértettem, hogy soha többet nem szállítunk állatot az autóban.
Délre érkeztünk haza. Zuhogó esőben izgatottan toporgtunk a bárányok mellett, lábra állnak-e.
Azóta rendezik a szomszéd kertjét.
Hozzászólások