Baklövések

Na, voltatok-e a Schönbrunnban?- kérdeztem Magyarországon élő, Erdélyből elszármazott kedves ismerőseimtől.

Igen,- válaszolta rejtélyesen mosolyogva az asszonyka.

Életünk legnagyobb csalódása volt,- fűzte hozzá a férj

Hogy-hogy?! – csodálkoztam el válaszán. Hiszen a bécsi császári palota igazán nem olyan, ami csalódást okozna az emberben. Hónapokkal előtte jártak nálunk s mondták, hogy hazafelé menet szeretnének megállni Bécsben, megnézni a palotát. Én rögtön felajánlottam nekik, hogy adok egy kazettát a Schönbrunnról, amit már régebben készítettem a kolozsvári rádiónak.

Hálásan megköszönték s a hosszú uton kétszer is végighallgatták. Már kivülről tudtak mindent, mit kell megnézni, mit fognak látni. Alig várták, hogy odaérjenek.

És akkor jött a csalódás. A palota előtti tér tele volt homok és kavics halmazokkal, cementes zsákokkal, állványokkal. A falról leverve a vakolat, meszes vedrek, szöges deszkák, kivert ablakkeretek hevertek mindenfelé. A palotát renoválták. Kivül- belül egyaránt. Bemenni éppen bemehetett, aki nagyon akart, s ők nagyon akartak,- de bent is hasonló kép fogadta. Alig néhány szobát nézhettek meg, a folyósókon akadályokon átbukdácsolva. A császári kert sem nyújtott különösebb látványt, mert áprilisi hideg szeles időben, igazán nem kellemes egy amig a szem ellát, akkora csóré parkban sétálgatni, ahol még a szökőkutak, szobrok is le voltak fedve, nehogy a téli fagyok megártsanak nekik.

Igy okoztam csalódást szegény fiataloknak, pedig legjobb szándékom volt néhány kellemes órát szerezni nekik a különben gyönyörű, nagy élményt nyújtó bécsi császári kastélyban, a Schönbrunnban.

(Egyéb bakik a hozzászólásokban olvashatók)