Majdnem tizenkét esztendős voltam, még igazából kamaszodni sem kezdtem, s Édesanyu elment, itthagyott, meghalt. Egész életemre rányomta a pecsétjét ez a tragédia, soha nem fogom azt érezni, hogy rendben, belenyugodtam. Persze az ember él tovább, végzi a dolgát, boldog időnként, vagy boldogtalan, házasságot köt, gyerekei, majd unokái születnek. De a hiány az ott marad, örökre. Az élet kisebb – nagyobb örömeit mindig enyhén beárnyékolta a halála, s mindig ott volt a kérdés, vajon Ő mit szólna hozzá, vajon Ő mit tenne, vajon Ő is ennyire örülne? A bánatok, a gondok ha lehet még nehezebbek voltak, hiszen nem volt ott a szerető, vigasztaló, tanácsot adó Édesanya.

Majdnem ötvenkettő vagyok, és a negyven esztendővel ezelőtt keletkezett űr még mindig fáj. És egy szívemnek nagyon kedves Édesanya, akit nagyon nagyon szerettem, ismét elment mellőlem. Pedig ő  úgy szeretett engem, hogy imádkozott is értem. Ő a párom Édesanyja. Elment, itthagyott, és óriási űrt hagyott bennünk. Tavaly még köszönthettük Őt anyák napján. Idén immár a remény és a hit van bennünk, hogy lát minket, hall bennünket, érez és ért. Fel sem fogjuk még igazán, hogy nincs velünk, mindegyre hívni akarjuk, hogy kérdezzünk, hogy meséljünk… Készült bennünket meglátogatni, már a repülőjegye is megvolt. Mindig fájni fog, hogy ez nem sikerült már… Ebben a digitális világban már nincs annyi papírkép mint régen. Rólam nem volt fotója, valahogy ez kimaradt. De az imádságos könyvében ott volt a gyermekei fotója mellett egy általam kézzel írt papírdarab, amit tőlem kapott, és őrizte… Imádkozott értem… És most ki fog értem imádkozni…? Az anyák mind elmennek? Mind meghalnak?

Az ember életében vannak más asszonyok is, akiket szeret, akik megpróbálják pótolni azt ami elveszett. Nekem ilyen a testvérem, nővérem, Gabi. Édesanyut is már csak úgy köszönthetem, hogy a remény és a hit él bennem, talán hallja, érti, érzi. De Gabit, a drága nővéremet még tudom úgy köszönteni, hogy itt van velem, s érzem a szeretetét.

Drága édes testvérem!

Köszönöm, hogy vagy nekem, nekünk! Köszönöm, hogy mindig voltál, mindig harcoltál értünk, értem és Hercikéért. Köszönöm a sok szeretetet, a jóságos szavakat, a tanításaid, a példamutatásod. Bocsásd meg nekem, hogy néha türelmetlen vagyok veled, és hogy ilyen messze eljöttem tőled. De ne szomorkodj, mert hamarosan újra közel leszünk egymáshoz! Nagyon szeretlek, és nagyon jó tudni, hogy te mindig hazavársz! Én Téged köszöntelek anyák napján. Áldjon meg a jó Isten!