Péterrel vezetünk, a szomszéd faluba megyünk apa után. Csupa izgalom. Beparkolnak elénk, míg a fiút kihozom az oviból (pedig de jól kinéztem azt a helyet, hogy előttünk se, utánnunk se legyen senki.) Végül sikerül kiállni, s csak egyszer fullasztottam :D. A harangozót sem ütöttük el s csak egy nem túl mély gödörbe döccentünk bele, ami elég jó arány az útszéli gödrök számát tekintve. Arról nem is beszélek, hogy az útról sem mentünk le, pedig az uram folyton ezzel gyanúsít.
Szóval mendegélünk, sikeresen kielőzünk egy úthengert, Péter bíztat, drukkol (Most menj, anya! Hajrá anya! Ügyes vagy, anya!). Előttem egy biciklis lengedezik a ködben lámpa nélkül.
– Péter, elütöttük a biciklist? – kérdezem.
– Milyen biciklist? – kérdezi.
10 perccel korábban érkezünk, egyszerre éhezünk és szomjazunk. Elő a tízórais dobozt. Még szerencse, hogy Péternek az oviban nem ízlett. Ropogtatjuk a paprikát, majszoljuk a virslit, kenyeret, s jól belakunk, mire apa megjön. Boldogság van.
Hozzászólások