Szerző: Lakó Péterfi Tünde | Sze 29, 2017
Szájbermamit elvitték egy plázába, de nem ám akármiyenbe, s nem ám akármekkorába! Egy büdös nagy rózsaszín, egy hektáron és 3 szinten terpeszkedő monstrumba. Volt ott kaland, s hejjehujja, az egyszer biztos! Kezdődött rögtön a vonaton. Az, hogy Németország színes, s azon belül Berlin a legszínesebb, tudtam. De ennyi rikítóveres, s jajzöld, no meg égszínkék hajat sose láttam. A vonat elég sűrűn megállt, s cserélődtek a népek. Sok diák ült fel, szállt le. Afrikai, ázsiai éppúgy, mint európai. Bár ez utóbbiból jóval kevesebb. Ültünk, s figyeltük a körülöttünk zajló életet, amikor megakadt a szemem egy erős, vaskos, amolyan “fogdmegcsípdmeg” legényen. 15-16 esztendős lehetett. Srégen szemben ült velem, s elég kellemetlen volt, hogy nem tudtam a szemem levenni róla. Első pillanatban nem is esett le a tantusz, hogy mi furcsa rajta, de aztán rájöttem. Ki volt sminkelve. Nem rikítóan, hanem szépen, diszkréten, bármelyik fehérnépnek dicséretére vált volna. Úgy tűnt iskolából tart hazafele az eszemadta… Emlékképek villantak át rajtam: iskolás vagyok, 15-16 éves. Egyenruhám van, azzal járok iskolába. Még az is tilos, hogy nadrágot húzzanak a lányok a ruhácska alá. Mert azt nem illik. Egyszer kifestettem a körmöm, halvány rózsaszínre. Hazaküldtek lemosni, és a magaviseletem abban az évben egy jeggyel csökkent. Csak úgy eszembe jutott…
A pláza, amint írtam, büdös nagy volt. S benne rengeteg nyüzsgő emberrel, egyik furább volt a másiknál. Az ötvenes nő úgy jött ment a szakadt farmerével, s a fejére helyezett fülhallgatóval, melynek szamárfülei is voltak, mint egy vicces tinédzser, aki éppen polgárpukkasztani készül. ( Apropó, polgárpukkasztás. Szerintem Berlinben ilyent már nem tudsz csinálni. Már nincs olyasmi, amivel meg tudnád döbbenteni, esetleg felbosszantani a derék berlinieket) . Az étkezdében csak feketebőrüek dolgoztak, olyan volt, mintha szabadságon lennénk, egy afrikai országban, bár a takarítónő mondjuk, ázsiai volt. A sok fejkendős anyuka 3-4 kisgyerekkel vásárolgatott, a következővel éppen pocakot növesztett. A kicsi szép, német kislánynak feketére volt rúzsozva a szája, s egyik szeme sír, a másik haj. Szóval sok furcsa ember volt.
De boltok is voltak furcsák. Mindjárt ott volt a bejárattól nem messze az az üzlet, amely csak és kizárólag olajat és ecetet árult. Igaz, abból sokszáz félét. Vagy a rúzsbolt. Nem, nem a sminkkellékek boltja, csak rúzs volt benne. Aztán ott volt a csokibolt. Bevallom, itt elcsábultam. Sehol semmi mást nem vásároltam, de itt muszáj volt. ( ne kacagj, tényleg muszáj volt, naaa), már csak azért is, mert gyerekkorom kedvence is illegette magát: a csokis narancshéj. Tíz dekánál többet nem vettem, aranyárban mérték. De egyébnek is aranyára volt. Sétáltunk a háztartási holmik között, s egy konyhai robotgép ezer euró fölött volt. Nem mondom, csillogott-villogott, de ejsze a szennyest is kimossa, s talán tálal is étkezésekkor, ennyi pénzért. De éppen a szemünk előtt vásárolta meg egy sokgyermekes, külföldi anyuka, úgyhogy igény van rá.
Szóval szájbermami plázába téve(lye)dett. Érdekes volt, de elszomorító is. Sok ezer ember hömpölygött, s próbálta megvásárolni a boldogságát. Közöttük, a kihelyezett padokon, cifra ülőkéken, emberek aludtak. Akiknek sanyarúbb sors jutott… Míg ki nem tessékelte őket a biztonság szigorú őre.
Ezt látta mami Berlinben, az Úr 2017. esztendejében, s egy töredékét az élményeknek, megosztotta veletek.
S persze: Hozé Ármándó forevör!
Szerző: Lakó Péterfi Tünde | Sze 24, 2017
Szájbermami elkezdett tornázni. Minden reggel. ( Azért ebből es látszik, mekkorát fordult a világ a tengelye körül. A régi nagymamáknak nem kellett tornázni, igaz, nem is garázdálkodtak a szájbervilágban…, s tepertyűt süttek, nem zsírt égettek). Fél óra az egész, ami leírva és kimondva nem sok, de próbáljátok csak ki, hogy mozogva mennyinek tűnik. Mami, természetesen, jútub felvételt követve mozgatja berozsdásodott tagjait. A videón egy fruska van, aki arra tette fel az életét, hogy öregasszonyokat, s embereket mentsen meg a mozgáshiány okozta károsodásoktól. Azért ez a Széchenyi nem semmi, fiaim! Annak idején gondolt a szájbervilágba megöregedőkre es, merthogy azt mondja a hang a torna elején, hogy az ő terve alapján készült! Na, mit szóltok? Azt mondja, hogy: Széchenyi húsz-húsz, befektetés a jövőbe. Méghogy a jövőbe! ‘Sze akkor tornáztassák a legényeket! S a leányokat es. De mindegy, szájbermami hálás Széchenyinek. Minden reggel egy órával hamarabb kel a többieknél, felveszi a cicanadrágot, a passzos felsőt, a búvárcipőt ( Nem röhög! Van ilyen, s tornázni azért jó, mert nem csúszik), kiáll a konyha közepére s kezdetét veszi az életmentő mozgás.
Ezzel nincs es semmi baj. Csak az a Fruska ne pofázna annyit! Akkor mami is nyugodtabban csinálná a gyakorlatokat. De a fruska csak mondja: ” Ezaz! Szuuuuper! Üüüügyes! Figyelj!” Teszi ezt olyan hangnemben, hogy a bicska kinyílik minden öregedő zsebben. Ráadásul mikor azt mondja, hogy figyelj, mami minden egyes alkalommal szótfogadva odafigyel. De ez a liba nem csinál semmi mást mint addig! S ezért engedte le a kezét mami, hagyta abba a tornát. Ilyenkor hangosan veszekszik a fruskával. Mindhiába, persze, mert másnap megismétli ugyanezt. Szájbermami a minap erősen meglepődött. Teljes tornafelszerelésben haladt el a nagytükör előtt, amikor is azt látta, hogy egy enyhén elhízott öregasszony ólálkodik arra, pont olyan tornacuccban mint az övé, csakhogy a hurkák a passzos felsőből kilógnak, a búvárcipő idétlenül fityeg öreg lábain, a cicanadrág meg egyenesen nevetségesen áll rajta. Szegény mami, úgy két perc múlva döbbent rá, hogy saját magát nézi. Ez teljesen elkeserítette, hiszen eddig azt gondolta, pont olyan feszesen, csinosan állnak rajta a holmik, mint a fruskán. Nézte, nézte egy darabig a tükörképet, aztán megrázta magát, visszament a laptopja elé, s elindította a következő videót. Kigyúrt, kopasz pasas ígéri, hogy zsírt fog égetni! Róla es, azaz szájbermamiról. Nekifogott s kerek húsz percet megcsinált a videóból. Folyt róla a víz mire befejezte. De az es lehet, a zsír folyt, máris. Olyan leszek mint a fruska! – fogadkozott szájbermami, s méltóságteljesen elindult a lavórért, mosakodni.
Ja, majd elfelejtettem! Hozé Ármándó forevör!
Szerző: Lakó Péterfi Tünde | Sze 23, 2017
A szájbermami arról ismerszik meg, hogy enyhén kocka a feje. A kendője nagy, piros négyzet, benne apró, kék windows-okkal. Szemüvegét orra hegyén tartja, arca örökkön örökké kékpozsgás. Ha valamit a kezébe adsz, előbb az ujját húzogatja felette, megjelöléseket keresve, majd ki akarja nagyítani. Szájbermami lelkesen pötyögteti a billentyűket dagasztás és főzés közben, ezért a laptopja egy gyúródeszkához hasonlít, valamint enyhén hajaz egy viszonylag tisztán tartott, ám olajfoltos kályhalapra. Azt meg kell hagyni, hogy modern a masinája, még kávétartó kütyű is van beleépítve. Csak megnyom egy gombot, s kinyílik oldalt a csészehely. Mami az aktuális sorozatait, ahogy ő mondja: “onlány” nézi, de Hozé Ármándó megmaradt a kedvencének. Unokáival vígan csetel, s közbe-közbe beseper egy pár bókot a szájbertatiktól. A kötényén “error” feliratok vannak, ezért minden alkalommal leveszi, mikor gép elé csüccsen, mert hát fő az óvatosság. A konyhai falvédőre “Ki az urát szereti, onlány bankot nyit neki” feliratot hímezte.
Szájbermami most elkezdett blogot vezetni, mert az annyira trendi, és ő sem szeretne lemaradni a fiatalabb korosztály mögött. A szájbervilágban tett utazásairól fog írni, megspékelve egy-egy általa kitalált recepttel, aminek köze nincs a profizmushoz, viszont finom. Szeleburdi lévén, szájbermami valószínű egyéb témát is elhoz majd nektek, de véresen komoly dolgokra itt ne számítsatok, sőt, a politikát is száműzte a blogjáról. Mami kötényébe sok minden elfér, írjatok neki bátran, ha valami nyomja a bögyöteket. Ha nem egyébbel, egy kupica imádsággal, s esetleg egy két jó tanáccsal el tud látni embereket ( s asszonyokat es ) . Ímél címe es van maminak: tunde@erdely.ma. Szájbermami most belecsap a lecsóba, s elindítja a páratlan blogját.
Jelige: Hozé Ármándó forevör!
Hozzászólások