Bicikli

Zavart, hogy a gyerekeink nem tudnak pótkerék nélkül biciklizni. Ezért feltettem magamban: egy életünk, egy halálunk, az idén tavasszal megtanulnak. Neki is készültem a derékfájásos hónapogik tartó biciklitologatásnak. Apa megszerelte a bicikliket, neki is vágtam a két gyermekkel sima terepet keresni. Péter indult elsőként, egyszer elengedem, s hát nem dől el. Utána Borcsa, félősen, de ő is teker. Estefelé családilag aszfaltot kerestünk. Ott tökéletesítették a tudásukat.

Ébresztő

Piri mamáéktól Péter ébresztőórát kapott ajándékba. Irtó jó ötletnek tartottam. Jól beszereltük az ágya mellé. Vártuk, hogy reggel csörögjön, a gyermek kipattan az ágyból, lenyomja az órát, s kezdődhet a nap. Az óra csörgött is 6.15-kor, de az ágyból nem pattant ki senki. A gyermek aludt tovább, bárhogy is ordított az ébresztő.

Nyugi

Falusi életünk során talán ez volt az első hosszú hétvége, amikor nem utaztunk. S de jól esett. Négy napig otthon, lomtalanítás, tetőtéri munka, kertészkedés. Piri mamáék felköszöntötték Pétert közelgő szülinapja alkalmából. Jött a veder virág: 9 szál nárcisz, 9 szál tulipán, csokréta gyöngyvirág és bokréta harangvirág. Belengte a házat a tavasz. Fagyitorta is volt persze.

És ami utána jött

Borcsa: – Jaj anya, tudod milyen szendvicset pakolt keresztanya? Paprikás vajas volt. És amikor a parkban voltunk, biciklivel elesett két gyerek. Odaszaladt az apukájuk. Azt meséltem, amikor kijött két kacsa a tóból? Na, hát képzeld, kijött két kacsa a tóból! Láttuk. És az osztályban játszottuk, hogy repül, a repül a nap. Annyi mesélni valóm van, anya! S akkor Gergő és Áron elmutatták a napot és a földet. Így forgott Áron, ni. És keresztanya mondta, rosszabb vagyok, mint Kincső, csak a fagyiról tudok beszélni. Azt tudod, hogy a magányhangzókat miért hívjuk magányhangzóknak? Mert nincs mellettük segédhang, ezért magányosak.

S így tovább cikáztunk az elmúlt napok történései között. Csak hallgattam, hallgattam. Aztán előkerült az apja, a jelentősebb részeket másodszor is meghallgattam, s a legfontosabbakat lefekvés előtt még egyszer.

Érkezés

Vasárnap este landolt a repülőnk. A gyerekek időben lefeküdtek, egy kukk sem volt. Szépen csendben vártak, fülelték az autózúgást, kutyaugatást. Úgy tettek, mintha aludnának. Borcsi már el is szenderedett, amikor Péter felkiáltott: megjöttek apáék! Nagy volt az öröm, az egymás nyakába borulás 🙂 Alig tudtunk lefeküdni.