Ültünk nagy nyugodtan a tenger után. Annyi sós levegőt beszívtunk, hogy most aztán tényleg senki nem köhög egy darabig. Így is volt két napig. Kedden érkeztünk haza, Péter csütörtökön zendített rá. Hétvégén, úgy ahogy kikúráltuk. Borcsa vasárnap délután egy óra leforgása alatt ütötte ki magát. Szezon van.
Péter felbuzdult, mikor a szemétgyűjtési akcióról hallott. Nem baj, hogy szombat, nem baj, hogy reggel fél 9. Menni akart. 8 előtt pár perccel szemrehányóan érkezett a konyhába: Nem ébresztettél, anya!
Nem késtünk el. Pontosabban, mi voltunk az elsők, rögtön a szervezők után érkeztünk. Sokáig azt hittük, mi vagyunk az egyetlenek. Végül nem. Több kilométeren át szedtük a szemetet az út mentén a falu határán kívül. Péter Flórával lelkesen gyűjtötte a zsákmányt, én cipeltem a zsákot. Újra és úra rácsodálkoztunk, hogy mi mindent ki lehet dobni, csak úgy. Hasznos délelőtt volt.
Az idei iskolakezdést ellógtuk. Két nap késéssel indítottunk.
Kedd este értünk haza, beugrottunk Borcsának füzeteket vásárolni, be is borítottuk. De fél 9-kor mindenki ágyban volt. Más kérdés, hogy Péter még egy óra múlva is szöszölt.
Reggel 6-kor éppen 4 órával korábban ébresztettünk, mint a tengeres időben. Mindenki lelkesen pattant ki az ágyból. Időben beértünk.
Megvolt az első idegenben töltött szülinapom. A gyerekek nagyon készültek. Nem is mehettem fel a teraszra, amíg meg nem tanácskozták a dolgot. Úgy tettem, mintha nem tudnám, mi készülődik. Izgatottan trappoltak utánam, csukott szemmel vezettek fel a lépcsőn (mármint az én szemem volt csukva). A kedvenc dalaim szóltak. Óriáspizza, koccintás, gyertya. Meglepi torta.
Ősszel indultunk, nyárba érkeztünk. Két család, négy gyerek. Barát mindenkinek került, sétáltatták a képzeletbeli kutyákat, sellőnek vagy halacskának képzelték magukat.
Fújt a sós szél. Lubickoltunk, fagyiztunk, sziesztáztunk, olvastunk. Épültek a homokvárak és szobrok, zajlott a búvárkodás. A városnézés nem aratott osztatlan sikert, bár kétszer is próbálkoztunk. Felkaptattunk Ostunia dombjára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Borcsa csak a száját húzogatta nagy mérgesen: Anya, ezért jöttünk idáig fel, hogy megnézzük a tengert?! Ezért kellett ennyit gyalogolni?! Szóval majd egyszer visszamegyünk felnőttekül, s megnézünk mindent, amit szerettünk volna.
Péternek ez volt az első hete a vakációban, amikor nem nyomasztottuk logopédiával. Leülepedett a sok tudomány, meglepően választékosan, sokat beszélt.
UI.: A Solo kártyánk ottmaradt a parton. Ha valaki megtalálta és erre jár, kérjük, jelentkezzen. 🙂
Hozzászólások