Borbás Marcsi műsorát nézi a család. Csorog a nyálunk, krémes islert süt egy cukrász. Péter megszólal: – Ki ez a nő? Elveszem feleségül. Vihogás. Pár perc múlva légifelvételről mutatnak egy aranyos falucskát, erre a fiú: Itt fogunk lakni.
Szombat volt. Lehetett takarítani, ablakot pucolni, teregetni, főzni, inget vasalni, kertet rámolni, házizni és társasozni. De mi nem tettük. Inkább családi napra mentünk. Az eleje előtt hagymapucolással indítottam. A család többi tagja is megjött a kezdésre. Délelőtt a gyerekek a templom udvarán vadultak, a szülőknek külön program volt. Nem is bántuk egy cseppet se. Meg lett beszélve, át lett ismételve pár lényeges dolog.
Ebéd után családként teljesítettünk. Például lufit szállítottunk, tojást csomagoltunk törésmentesre, feladatlapokat böngésztünk. Lekváros kenyérrel búcsúztunk. Estefelére haza is értünk. Jöhetett a házi.
Programtervezet: munka/iskola után, míg Apa gyűl, a gyerekekkel elmegyünk a temetőbe. Utána szendvics vacsora a kenyeresboltban. Házifeladat. Móka, nevetés.
Valóság: A temető felé indulva, alig 2 órával ebéd után, Borcsa elkezdi mondani, hogy éhes. Péter keksz után 10 perccel elmélyíti magában a témát. A piarista templom előtt rollert földrecsap, lépcsőre leül, hangosan közli, hogy az éhségtől egy lépést sem bír menni. Mellé ülök, Borcsa diszkréten félrehúzódik, mintha nem tartozna hozzánk. Hiszti megy. Beadom a derekam. Visszafordulunk a pékség felé.
A fiú minden előzetes egyezményt felrúgva (minden átjárónál és utcasarkon bevár), Nagy Morctól vezérelve, elszáguld. Hogy pontosan melyik kenyereshez, nem tudjuk. Elindulunk az egyik felé. Eltaláltuk. Péter becuccolt a rollerjével, s az ajtóban vigyorog. Gyermeket kihív, prédikációt megtart.
A fiú jóllakottan elbandukol az apjához, írogatja a háziját, olvas. Borcsa elkísér a temetőbe. Egész közelről gyönyörű mátyásmadarat látunk. Többször visszatér hozzánk. Lacinál megpihenünk. Borcsa ismét elmesélteti a halálát, hogy kimentett egy fiút a tengerből és ő megfulladt. Örül, hogy megvannak a kerámiavirágok. Magdusnak sárga virágot viszünk, az volt a kedvence. Kicsit leseperjük a sírt. Megvitatjuk, miért szerettük annyira. És hogy már egy éve.
Visszafelé gesztenyét gyűjtünk. Utólag kiderül, hiba volt. Péter is szeretett volna gesztenyét gyűjteni. Türelmesen megvárom, míg Nagy Morc elvonul. Utána gesztenyefoci, móka, nevetés.
Borcsa: – Anya, hogy halt meg Petőfi Sándor?
Én: – Elesett a csatában.
B.: – Eleseeett?!
Megjött Gábor tata, favágás volt. Hiába intettem Pétert, ne segítsen. Adogatta a hasábokat lelkesen tatának. Be is szívta a port, fuldoklott is még jobban. Még időben szálka ment az ujjába. Átpártolt a konyhába dolgozni.
Hozzászólások