Anyanyelvünk

 

 

 

 

 

Éva készítette az alábbi összeállítást

 Ma van az anyanyelv nemzetközi napja

Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá, amelyet 2000-ben ünnepeltek először. Ez a nap arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét saját anyanyelvük fontosságára.

Ùgy gondolom minden nemzetnek a maga nyelve a legszebb, mindenkinek a saját anyanyelve a legkedvesebb, ezen a nyelven tudja magát legjobban és legkönnyebben kifejezni és ezen a nyelven álmodik is. “Csak anyanyelvemen lehetek igazán én“ (Kosztolányi Dezső)

A nyelv egy nemzet fennmaradásának záloga.

“Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe.” (Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)

A kisebbségi sorban élők megmaradásának egyetlen esélye az anyanyelv megőrzése és ápolása.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhitattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Úgy beszéljen ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

-Szólít(ott) fel Reményik Sándor „AZ erdélyi Költő“, ahogy őt Babits Mihály nevezte, ma is nagyon aktuális Az Ige című versében.

De ki is volt Reményik Sándor? Akiről az idén, a magyar kultúra napján, mi is   megemlékeztünk a nürnbergi magyar református gyülekezetben? Akit életében is nemcsak mint költőt, hanem a tisztesség, a becsület, a hűség és a kitartás embereként tisztelt erdély magyarsága, akit életmentőnek tartottak a magyar kultúra szempontjából? Ki volt ez a sokáig mellőzött, majd később tudatosan tiltott, aztán elhallgattatott erdélyi költő?

Áprily Lajos és Tompa László mellett a “helikoni triász” tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költője, 1890 augusztus 30-án született Kolozsvárott.

Reményik Sándor az idén lenne 125 éves.

Magyarországon   az egyik magyar kultúrat ünneplő műsor   keretében került bemutatásra Lőwei Lilla és Váradi Péter legújabb könyve, a Csendes csodák címen megjelent Reményik emlékalbum. Lőwey Lilla elmesélte, hogyan élték át szó szerint a csendes csodát. Amikor Kolozsvárra érkeztek a Reményik-album anyagát felkutatandó, az addig felhős ég megnyílt, és az átragyogó napsugarak bearanyozták a várost.( A könyben ez a fotó is szerepel.)

Ugyancsak aranyló napsütés volt Kolozsváron, 1941 októberében, Reményik Sándor temetésén is. Tamási Àron így emlékezett: „Mint az őszi Jézus mosolyában úgy fürdött a város a különös alkonyatban. Némán állt Kolozsvár. Ezrek és ezrek néma sorfala mögött kísértük utolsó útjára a költőt. Kolozsvár senkit sem temetett úgy, mint Reményik Sándort. “Mindenki tudta, hogy nemcsak egy életnek vége, hanem az erdélyi magyarság is pontot tesz egy történelmi fejezet végére.Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál: “mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar.”

A Házsongárdi temetőben lévő sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” Részlet Öröktűz című verséből, ami így folytatódik“ és gondozd híven…“

Tovább a hozzászólásokban.