Angyal

Megüzente: az idén nem fogja elvinni a fenyőnket, túl sok a dolga. A nagyobb gyerekeknek nem tudja feldíszíteni a fát. Kérte, hogy segítsünk neki ebben.

Péter és Borcsa egyöntetűen állapították meg, hogy ők már nem kicsik. Tehát együtt fogjuk díszíteni a karácsonyfát. Szenteste előtt 4 nappal lett fenyőnk. Attól a perctől kezdve minden nap azon meccseztünk (többször is), hogy mikor díszítjük fel. A gyerekek szerint most rögtön. Szerintem 24-én ebéd után. Az uram csak a fejét fogta. Viszonylag békésen szabotáltam (bár néha rezgett a léc) a csütörtöki, a pénteki, sőt még a szombati karácsonyt is. Igaz, szombaton bekerült a fa a házba, a gyerekek felékesítették az általuk készített papírdíszekkel.

Vasárnap délután nagy izgalommal csomagolták ki a gondosan elpakolt díszeket. Apa a szalmafűzérrel vesződött, végül egy olló megoldotta a kérdést, s lett vaegy szalmadísz is.

Nagy volt a lelkesedés. A karácsonyfaégőnk néha megadta magát. Pont jó volt, legalább nem nyomta el a szomszéd házról áradó fényt. Borcsa csodálattal meg is állapította: Ilonkáék karácsonyfában laknak.

Az esti templomból hazajövet óriási volt az izgalom. Alig bírtuk kizárni az ajtót. Nagy önuralom szükségeltetett, hogy ne cipőstől trappoljunk végig a házon. Járt az angyal. Ajándékok a fa alatt. A macska álmosan nyújtózott az ágyon. Észrevétlenül besurrant, míg az angyal ügyeskedett. S a mise alatt kipihente magát a melegben. Gyorsan körbeszaglásztam a házat, rendes volt, nem hagyott nyomot maga után, s a karácsonyfával sem játszott el.