Legalább fél éve birizgál gyermekkorom egyik fenomenális süteményének íze, amit mi nemes egyszerűséggel álbinicőnek ( méhecske ) neveztünk. Mézes sütemény, négy lappal, a lapok között házilag főzőtt vanilliás-tejes-vajas krémmel és savanykás lekvárral, tetején porcukorral. Pihe-puha, az ízek robbannak a szájban, fellegekbe emel. Szóval fél éve… Sokszor megvettem a hozzávalókat, amiket aztán rendre elhasználtunk, de nem álbinicő készült belőle. Őszintén szólva nem mertem belevágni. Számomra ez a sütemény maga a tökély, hogy is jövök én ahhoz, hogy egyáltalán megforduljon a fejemben, hogy elkészítsem. A napokban ismét megvásároltam a hozzávalókat. Aztán rágtam magamban a dolgot. Morfondíroztam, mi van, ha nem sikerül? Tulajdonképpen semmi. Emberem nem fenevad, sőt, megértő társ, aki csak akkor hagy magamra, ha valami olyasmit sütök, ami pettyet bonyolultabb. Olyankor szépen bevonul a szobába olvasni, s sztoikus nyugalommal viseli el a konyha felől érkező, nyomokban hisztériát tartalmazó hangokat. Ezúttal is ez történt, amikor rájött: nem tréfálok, valóban belevágok, álbinicőt sütök. Csupán halkan jegyezte meg befele menet: Tudod, Micika, ha nem sikerül sincs baj, majd megesszük kiskanállal.

Szóval belevágtam. Fekete futónadrágban, s fekete polóban. Ezt csak azért mondom, hogy a vizuális olvasóknak fogalmuk legyen hogy nézhetek ki, miután a szám szerint öt darab kötény a fogason maradt. Mindent, de tényleg mindent a recept szerint csináltam, a sarki patikus megirigyelné azt a precizítást, amivel a grammokat mértem ki. A türelem nem erősségem, de ezúttal igenis megvártam míg kihűlt a forró mézes-vajas tésztaalap, és a grízes-vaniliás massza, s csak akkor kevertem bele a többi hozzávalót. Szegény jó ember most is hallgathatta a könyve mögé bújva azokat a bizonyos hangokat. Most is elviselte, türelemmel, némi fanyar-vicces megjegyzéssel, s sok-sok szeretettel. Mert ragadt , s nem tudtam kinyújtani, s mire valahogy sikerült addig szakadt, s utána lepottyant, s másikat kellett gyúrni, s ez is ragadt, s szakadt, a alig-alig tudtam végül a négy lapot megsütni! De végül meglett! Most ott lapul krémmel-lekvárral megtöltve, s várjuk, hogy puhuljon. A recept alább olvasható. Már ha van még valaki aki bele mer vágni…