A Westminster-apátság, azaz a Szent Péternek szentelt templom királyi tulajdon nem pedig egyházi. Az uralkodóház tulajdona.
A neve arra utal, hogy a 11.sz-ban egy kolostor templom állt a helyén. Bár ezt a 13.században a francia gótikus katedrálisok mintájára építették, mégsem katedrálisnak, hanem apátságnak nevezik.
De Westminster-katedrális is létezik. Méghozzá emez közelében. A neo-bizánci stílusban egy évszázaddal ezelőtt épült vöröstégla épület, 94 méter magas harangtornyával Anglia legnagyobb római-katolikus temploma. Abban nem jártam, emerre kiváncsibb voltam. Megmondom azt is miért, mert ebben volt Diana hercegnő temetési szertartása. Itt búcsúzott tőle Elton John gyönyörű dalával, amit én otthon libabőrösen hallgattam a tévéből.
A Westminster- katedrális tehát egy katolikus, ez a Westminster Abbey viszont protestáns, anglikán templom. Vasárnap tartanak benne istentiszteletet, s olyankor fellép a templom híres fiúkórusa is.
Belseje lenyűgöző. Először is a mérete meglepő: háromszor olyan magas, mint amilyen széles. És olyan mint egy pantheon. 400 sírhely, 3.000 epitáfia, szobrok áttekinthetetlen tömege látható benne. Inkább egy múzeumnak néz ki, mint ájtatoskodásra szolgáló istenházának. Ezért Bernhard Shaw beszámol egy hívőről, akit imádkozás közben letartóztattak, mondván, hogy igen „gyanusan“ viselkedett. Az emberek úgy járkálnak benne (jómagamat is beleértve), akár egy érdekes, értékes múzeumban. Most sem imádkozik senki, nézek szét, ha valaki ül, az pihen, nem pedig ájtatoskodik.
De most hadd meséljek arról, mi mindent láttam benne.
Belépve, elsőként William Pitt szobrát pillantottam meg. Ennek különösen megörvendtem, mert előtte jártam az Államokban, Pennsylvaniában, Pittsburgben, mely éppen őróla, William Pittről kapta nevét. Így nem csoda ha hosszasan nézegettem a névadó fehér márványszobrát. Megvallom, csak nekem keltette fel érdeklődésemet, csak én álldogáltam hosszasan előtte, mások esetleg rátekintettek, s közömbösen mentek is tovább. Még szerencse, hogy engem nem tartottak gyanús személynek…
A Westminster-apátság a brit uralkodók koronázási és temetkezési temploma. Oltára koronázóhely immár 900 év óta.
Itt látom a tölgyfából faragott 700 éves brit koronázószéket, mondom rá diktafonomra. Meg a legendás Scone-i kővet, melyet Jákob betlehemi párnájával azonosít a legenda, s amellyel a skót királyokat koronázták. Akkor került ebbe a templomba, amint 1603-ban az első skót király Anglia trónjára lépett 1.Jakab néven.
Az oltár mögött van a királyi temetkezőhely. 500 éven keresztül ide temették el az uralkodókat. De nemcsak királyok nyugszanak a templom falai közt, hanem háromezer (!) nagy brit személyiség, államférfiak, magasrangú katonatisztek, írók, költők, zenészek, tudósok.
Hosszúnyelű digitális információ szolgáltató készülékem alaposan megijesztett néhány alkalommal, mert váratlanul hozzáfogott sípolni, ha beléptem vele valahova a tilosba.
A költők sarkában t.m. 100 író és művész nevét tüntették fel a padlón és falakon sorakozó epitáfiákon, szobrokon. Laurence Olivier hamvait a padlóba rejtették. Szintén a földön egy lemez jelzi Händel sírját, egy másik Charles Dickensét. Longfellow mellszobrát angol tisztelői adományozták az amerikai költőnek. Shelley, Bronte testvérek, Lord Byron, Shakespeare, Irving, Marlowe, Bacon, Johnson. Te jó ég, oly sok híresség, hogy nem tudom mindeniket elolvasni s diktafonomra rögzíteni. Abba is hagyom, inkább csak nézelődöm.
Jaj, nem is tudom, mit csináljak. Mondjam-e el, hogy miről értesültem az utolsóként említett személyiségekkel kapcsolatban. O.K. Ha ráfér erre a CD-re, akkor külön cím alatt (mert ebbe a templom témába sehogy nem talál bele) elmesélem a feltételezést, hogy Shakespeare talán nem is Shakespeare volt, azaz hogy talán nem Shakespeare írta a Shakespeare drámákat.
Erről tehát most hallgatok, inkább folytatom sétámat az istenházában.
Egyszercsak abban a térben találom magam, ahol Diana koporsója állt a temetési szertartás alatt. Meglepődve, s meghatódva nézek szét. Kár, hogy fotózni nem szabad.
Betérek közben az ősrégi kincstárba is, melyben a 11.sz-ban élt skót királynő, Szt.Margit relikviáit őrzik, akiről hadd mondjam el, hogy Magyarországon született.
Nelson és Pitt saját ruhájába öltöztetett szobra körül hosszasan álldogálok. (Pittnek észrevétlenül kissé félrelibbentem hátul a köpönyegét, hadd lám mi van felöltöztetve. Viaszszobor? Hát uram teremtőm, még beleszédülök, üres!!! Jaj Istenem, ez Pittnek a szelleme!- szalad át tudatomon s beleborzongok. Hamar ellépek tőle. Megnézem kutyafuttában a koronázási ékszerek másolatait (ezeket a koronázási előkészületeken, a próbákon használják, az eredetieket a Towerben lévő kincstárban őrzik). Aztán kotródom kifelé. Megnyugodva, mert érzem, hogy nem kísér Pitt szelleme.
Bemenni félek, csak éppen betekintek egy sötét boltíves terembe, a szerzetesek egykori hálótermébe. Benne állítólag a kellemes hőmérséklete miatt éjjel nem fáztak, nyugodtan pihenhettek az apátok. Hát…
A kerengőnek nemcsak a falait, de földjét is sírlapok borítják. Azokon lépkedek más látogatókkal együtt Nem halottgyalázás ez az egész?
Megszólal a handym. Pali érdeklődik, mi van velem, rendben van-e minden, s hogy egy félóra múlva legyek a kijáratnál, mert ő befejezte a dolgát, jön értem. A hatalmas templom és a nagy tömeg szerencsére elnyelte a hangot, teszem zsebre megnyugodva készülékemet, senki nem figyelt fel rá, hogy én a templomban telefonálok.
Gyorsan megnézem még Isaac Newton síremlékét (igazán szép), meg a 19.században élt nagy Afrika utazó és misszionárius David Liwingstonét. A Darwinét nem találom, pedig itt kell lennie valahol. Végre egy őr hozzávezet. Charles Robert Darwin, olvasom a szűrke síma márványlapon meghatódva. (Előző életemben, amikor biológiát tanítottam a besztercei liceumban, Darwin tanaival, az evolúció elméletével sokat foglalkoztam.) Ezért kívántam megtalálni a nagy angol természettudós sírlapját. Nem tudtam, hogy Robert névvel is rendelkezett. Sajnálom, hogy nem fényképezhetem le.
A kápolnák közül talán a 7. Henrik kápolna a legszebb. A névadója rendelte el, hogy díszítsék és fessék olyan gazdagon és szépen, ahogy csak lehet, hogy méltó legyen a királyhoz. Az is lett, a tudor gótika legszebb példája. A keskeny magas helység gyönyörű legyező boltozatát egy asztalon fekvő tükörben lehet alaposan szemügyre venni.
A kápolna “lakóiról” a továbbiakban részletesen beszélünk.
Az oldalhajóban az 1.Jakab álló kettős síremléken a következő felirat olvasható: “Sorstársak a trónon és a sírban, itt nyugszunk mi, Erzsébet és Mária, a testvérek, a feltámadás reményében.”
Az “ártatlanok szögletetében” 1.Jakab két kicsi gyermeke nyugszik, egyik bölcsőként ábrázolt sírban. 4.Edward fiainak, akiket a Towerben gyílkoltak meg, itt temették el újra a megtalált csontjaikat egy szarkofágban. Egyikük itt született a templom szentélyében, olvastam megdöbbenve. Hát az meg hogy lehetett?! El nem tudom képzelni. Mindegy. Vannak csodák, zárom le a témát.
A falakat címerek, zászlók díszítik. Az oltár alatt van a tízévesen trónrakerült 6.Edward sírja. Nagyszülei, 7.Henrik és felesége fekete márvány szarkofágon feküsznek, körülöttük 95 szent aranyozott domborműve sorakozik. Ide temették el I.Jakabot is. A kápolna másik oldalhajójában áll anyja, Stuart Mária skót királynő fekvő alakja.
A templomban sok emlékmű utal olyan személyekre, akik nem ide vannak eltemetve. Például a kijárat közelében látható Whinston Churchill síremléke. A földbe süllyesztett zöld márványlapon ez olvasható: Remember Winston Churchill, Emlékezz Winston Churchillre. Őmaga Oxfordban nyugszik.)
Mellette, szintén a földbesüllyesztve és piros virágokkal koszorúzva az ismeretlen katona sírja látható. A fekete márványlapon név nem szerepel, csak szöveg. Az első világháború sokezer elesettjének állít emléket. A tábla alatt egy azonosítatlan katona tetemét helyezték el, melyet Flandriából hoztak 1920-ban. A sírba a csatamezőről származó földet tettek. A felirat szövege így szól: “A néma katonák, akik nem akarták hőstetteiket nevükkel elhomályosítani.”
Megint hozzáfogott visítani a gépem, mert közeledtem a kijárathoz. Jaj, a kutya egye meg, hogy megijedtem. Milyen csúf hangja van! Olyan csúnyán visított, mint kinn az utcán a következő percekben mellettem elrobogó tűzoltóautó. Ijesztő!
A látottaktól szédelegve lépkedek az utcán, a szemerkélő esőben, a fiamra várva.
Jóleső érzéssel konstatálom, hogy a szél lassacskán fújja ki belőlem a szomorú, nyomasztó érzést, ami odabenn rámtelepedett. Igen, ez a szél most határozottan jólesik, még az eső is. Felfrissítenek.
Íme, jön is a fiam, mehetünk tovább.
Hozzászólások