Galambos Viktor anyaga:
Látogatóban A víg özvegynél
A cím talán egy kicsit furcsának tűnik, de rövidesen kiderül, hogy miért választottam, holott amikor hajnali négykor elindultunk Montenegróba, eszembe sem jutott.
Miután a „Dubrovnik Line” gépén eljutottunk Dubrovnikba, felszálltunk a Vladi által vezetett Mercedes-buszra és egykettőre a horvát-montenegrói határon voltunk. Itt alig másfél óra alatt lepecsételték az útleveleinket (először a horvátok, utána pedig a montenegróiak). Megérkeztünk Kotorba, és a városnézés után – holtfáradtan az éjszakai repüléstől és az egész napi járkálástól – végül a budvai szállodába.
Másnap kora reggel indultunk Njegos felé. Az út a tengerpartról egyre kacskaringósabban vezetett fel a hegyek közé. Egy helyen meg is álltunk, ahol a njegosi szuperáruház láncának egy előretolt egysége volt. Itt már lehetett kapni a helyi különlegességeket, a házi sir-t és a prsut-ot.
Ezután érkeztünk az 517 lakosú Njegosba, amely a kecskesajton (sir) és a finom száraz házisonkán (prsut) kívül arról híres, hogy az 1600-as évek körül itt született a montenegrói uralkodó dinasztia első tagja; mindannyian a nevükhöz fűzték a „Njegosi” jelzőt is. A család férfitagjai sokáig (több mint kétszáz évig) világi és egyházi vezetőszerepet is betöltöttek, egyfajta hercegprímási szimbiózisban.
Mivel tudták, hogy a kajablog egyik kiküldött riportere is a turistacsoportban van, a szupermarket központi csarnokában (amely legalább tíz-tizenkét négyzetméteres) az egész társaságot megkínálták egy-egy ropogós sonkás-sajtos szendviccsel és egy pohár finom vörösborral.
Jó döntés volt; szerencsére a csoportban nem volt senki, aki túl komolyan venné az étkezésre vonatkozó vallási előírásokat. A kóstoló után majdnem mindenki jól bevásárolt az egyáltalán nem olcsó portékákból. A borról talán még annyit, hogy teraszosan művelt szőlőtőkéken kívül semmi mást nem láttunk termeszteni Montenegróban, de meg kell adni: a boruk kitűnő.
A szerpentin egyre magasabban kanyargott, s mi csak csodálni tudtuk Vladi ügyességét, amivel a hatalmas buszt vezette a keskeny, kanyargos úton. Közben Egon (a csoport idegenvezetője) az egyik leghíresebb Njegosról mesélt: Petar II. Petrovics Njegosról, aki létrehozta a modern montenegrói államot azáltal, hogy elválasztotta az államot az egyháztól, s ezenkívül híres költő és író is volt. Európában ismert művei közül említést érdemel a Hegyi koszorú, a Szerb tükör és a Mikrokoszmosz sugara. Fiatalon halt meg tüdőbajban; utolsó kívánsága szerint a Lovcseni hegység Jezerski csúcsán (1657 m) temették el, egy általa építtetett kis kápolnában. Mivel Petar a független Montenegró jelképe lett, a kápolnát először az Osztrák-Magyar Monarchia romboltatta le, és miután Sándor szerb király újra felépítette, a kommunista Jugoszlávia újra a földdel tette egyenlővé.
Az okot nem tudom, de a helyére egy bécsi szecessziós stílusú mauzóleumot terveztettek Ivan Meštrović-csal, a világhírű horvát szobrásszal, aki később Amerikába menekült Tito elől. Mi Baton Rouge-ban láttuk a szobrait.
(Folytatás és néznivalók a Hozzászólásokban)
Hozzászólások