Pillangó esete Anyával
Január 1-jén, amikor az orvos közölte, hogy hazamehetünk, Borcsa óriási krokodilkönnyeket hullatott. Mire a nővérszobába értünk, torka szakadtából ordított. Az odavezető út sem volt túl egyszerű, gyakorlatilag végigvonszoltam a folyosón. Teljes erejéből tiltakozott a tű kiszedése ellen. Az asszisztensnő sokat nem érzelgősködött. Seperc alatt túl voltunk rajta. Jól körbe tekerte e lányka karját egy ragtapasszal, amit 10 perc múlva már le is vehettünk volna. Én megkönnyebbültem, mert nem jutott eszembe, hogy fogjuk ezt a ragtapaszt leszerelni a karjáról.
Este neki is láttunk, kíméletes meleg vizes áztatást javasoltunk. Borcsa kitiltott a fürdőből, egyedül állt a kagyló mellett és zokogott. Még a vizet sem merte ráengedni. Hosszas rábeszélés, gyerekkori emlékek felidézése valamint a fél fürdő eláztatása után, gyorsan leszedtük. Borcsa ordított, Péter majdnem megvert. Akkor még nem sejtettük, hogy másnap kezdődik elölről a tortúra.
Pillangó esete Apával
Második körben ismét Apával mentek kórházba. Apa mókázott, a lány mellé feküdt, Borcsa pedig teljes erejéből szorította apja fülét, amíg sikerült elkapni a vénáját. Sírás minimális.
Pillangó eltávolítás Piri mamával
Mikor Borcsa megneszeli, hogy dolgozni kell mennem, és Piri mamával marad a kórházban, rögtön tiltakozni kezd. Velem akar maradni, hiszen mama megszidja, ha sírni fog, mikor a kezéből kiveszik a tűt. Megígérem, hogy megmondom mamának, hogy ne szidja. Elfelejtem. Ő emlékeztet, mielőtt indulnék ki a kórteremből: Anya, akartál mondani mamának. Ja, igen. Mondom is. Mama tiltakozik: Nem szid, a leány amúgy sem sír. S tényleg nem. Az volt a módszer, hogy nem nézett oda.
Hozzászólások