Tényleg és örökre.

Péntek délután időnap előtt hazaszállítottam egy beteg és egy egészséges gyermeket. Becuccolás közben arra lettem figyelmes, hogy két kutya neki van állva az egyik bárányunknak. A vizuális típusú olvasóim kedvéért nem részletezem a vérben egy cseppet sem szűkölködő látványt, de tény, hogy az egyik bárányunk tetem volt, a másik a végét járta. Én pedig egyetlen felnőtt voltam az egész dombon.

Nagy rohangászások közepedte közöltem a gyermekekkel a szomorú hírt. Erre Borcsa, aki még a furulyaóra hatása alatt volt, ekképpen szólt:

– Péter, akkor most fújok valami szomorút.